eur:
414.51
usd:
402.01
bux:
81066.68
2025. január 9. csütörtök Marcell

Nem csökkent a HIV-fertőzöttek száma Magyarországon

Az elmúlt években sem csökkent a HIV-fertőzöttek száma Magyarországon, és júniusig az idén már nyolcan haltak meg a fertőzés nyomán kialakuló AIDS-ben, míg tavaly egész éven tizenegyen - mondta el Szlávik János, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) infektológus főorvosa egy keddi, budapesti sajtótájékoztatón.

Jelezte, hosszú évek óta idén volt az első olyan eset, amikor egy újszülött HIV-fertőzötten született, és így derült ki az anya fertőzöttsége is. "Az ilyen esetekből egy is sok" - fogalmazott a szakember, és véleménye szerint a HIV-szűrést - lévén nem egy drága eljárás - érdemes lenne beépíteni a terhesgondozáson részt vevők egyéb szűrései közé.

Az elmúlt évben találtak olyan beteget, aki valószínűleg intravénás kábítószerhasználat közben fertőződött meg, és férfi és női prostituáltak közül is jelentettek eseteket; e két csoportba tartozók eddig Magyarországon nem tartoztak a rizikócsoportba - mondta a szakember.

Az új fertőzöttek száma minden évben 200-300, és ezzel Magyarország még mindig az alacsonyan fertőzött országok közé tartozik, azonban a helyzettel mindenképpen foglalkozni kell. A környező országok közül Ukrajnában és Oroszországban drámai a helyzet a fertőzöttek számát tekintve - fűzte hozzá.

Mint Szlávik János fogalmazott, drámaian emelkedik a fiatalok körében a szexuálisan átvihető betegségek száma, a korábbi évekhez képest 50 százalékkal nőtt a vérbaj és 30 százalékkal a kankó (gonorrhoea) előfordulása. Úgy vélte, az emelkedés azt mutatja, hogy a fiatalok nem törődnek a szexuális úton terjedő fertőzésekkel, köztük az AIDS-sel sem, "elmúlt az AIDS miatti félelmük" - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet, hogy nyáron a fesztiválok jó alkalmat teremthetnek az alkalmi szexuális kapcsolatra, ami növeli a fertőzés veszélyét. Mint mondta, a fesztiválokra kitelepülő HIV-szűrést is végző állomások igen népszerűek a fiatalok körében, a Sziget Fesztiválon kilenc éve nem találtak magyar HIV-fertőzött fiatalt.

Szlávik János elmondta, Magyarországon nagyjából 80 ezer HIV-szűrést végeznek évente, ez a tízmilliós lakosságszámhoz képest elenyésző, ráadásul ezen vizsgálatok egy része a kötelező eljárásrendben (véradás, a börtönszűrések és a menekültek szűrése) elvégzett szűrővizsgálat.

Kiemelte, sokkal több embernek kellene szűrésre járnia, hiszen ha ki is derül, hogy valaki HIV-fertőzött, a rendelkezésre álló gyógyszerekkel megelőzhető az AIDS-stádium kialakulása. "Ma már az AIDS nem halálos betegség, ha valaki időben megtudja magáról, hogy HIV-fertőzött" - mondta a szakember.

Magyarországon nagyjából négy-ötezer ember él, aki nem tudja magáról, hogy HIV-fertőzött, HIV-vel 1700-1800 beteget kezelnek.

Pék Tamás, az ESZSZK infektológus szakorvosa arról beszélt, Magyarországon eddig két gyermek született HIV-pozitívként, és 12 gyermeket kezelnek HIV-vel, a becslések szerint pedig 50-60 gyermek élhet fertőzöttként.

A szakember is azon az állásponton volt, hogy megfontolandó lenne a várandósok HIV-szűrésének lehetősége.

Szlávik János szerint jó lenne, ha külföldi mintára, a patikákban is lennének olyan gyorstesztek, amelyekkel a HIV-fertőzés kimutatható. A szakember azonban azt ajánlja, hogy aki a rizikócsoportok valamelyikébe tartozik, vagy rendszeresen más-más partnerrel létesít szexuális kapcsolatot, az mindenképpen évente menjen el HIV-szűrésre, ami anonim módon történik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyarics Tamás: készpénznek vehető a konzervatív fordulat Kanadában

A liberális Justin Trudeau lemondása után akár előre hozott választások is jöhetnek Kanadában, és a jelenlegi állás szerint még az idén biztosan a konzervatívok vehetik át a kormányzást – erről beszélt Magyarics Tamás az InfoRádióban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora, külpolitikai szakértő szerint ugyanakkor az ország nem lesz az USA 51. tagállama.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.09. csütörtök, 18:00
Hámori Máté
Liszt Ferenc-díjas karmester, a Danubia Zenekar művészeti vezetője
Ukrán elitosztaggal csaptak össze Észak-Korea katonái, támadás érte Engelst - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Ukrán elitosztaggal csaptak össze Észak-Korea katonái, támadás érte Engelst - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Jelentős dróntámadás ért két orosz várost: Szaratov és Engels térségét robbanások rázták meg, az ukrán erők a városok üzemanyag-depóit támadták. Joe Biden hamarosan bejelenti az utolsó, várhatóan több mint 2 milliárd dollár értékű fegyvercsomgot Kijevnek. Kurahovéban még vannak ukrán katonák, annak ellenére, hogy az oroszok bejelentették a település elfoglalását, de nincs reális esélyük megtartani a várost. Összecsapott az ukrán 8-as számú különleges műveleti ezred Észak-Korea katonáival Kurszk megyében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szerdai eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×