Infostart.hu
eur:
375.59
usd:
318.28
bux:
127943.69
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Megkezdődött az MSZP elnökválasztó kongresszusa

Zárt ajtók mögött megkezdődött szombat délelőtt Budapesten az MSZP országos tisztújító kongresszusa, amelyen a küldöttek négy jelölt közül választják meg az ellenzéki párt következő elnökét.

A szocialisták elnöki tisztségét jelenleg betöltő Tóbiás Józsefnek három kihívója van: Szanyi Tibor EP-képviselő, Molnár Gyula korábbi fővárosi pártelnök és Harangozó Tamás parlamenti frakcióvezető-helyettes.

A választmányi elnöki tisztségre két jelentkező van, a posztot birtokló Botka László kihívója Hiller István volt pártelnök. Elnökhelyettesnek szintén ketten jelentkeztek: a posztot jelenleg is betöltő Gőgös Zoltán, valamint Tóth Bertalan parlamenti frakcióvezető-helyettes. Három alelnököt a posztot most is betöltő két politikus, Lukács Zoltán és Ujhelyi István, valamint Gúr Nándor országgyűlési képviselő és Nemény András, a párt Vas megyei elnöke közül választanak.

Az elnökjelöltek közül csak Szanyi Tibor nyilatkozott néhány szóban újságíróknak a kongresszus elött, a Brüsszelben dolgozó politikus ragyogónak nevezte saját esélyeit és sikerként értkelte a médiaérdeklődést.

Hiller István elmondta, úgy érzi a küldöttek őt támogatják a választmányi elnöki tisztségért folytatott versenyben, a tisztséget betöltve pedig egy hosszú távú stratégia kidolgozásába kezd. Hangsúlyozta, míg az aktuális kérdésekkel az elnökségnek kell foglalkoznia, addig a választmány "sokáig kevésbé izgalmas, aztán a végén tulajdonképpen ott dől el minden". Hiller István kérdésre válaszolva megjegyezte, van olyan elnökjelölt, akivel ideálisan együtt tudna dolgozni, de személyét nem árulta el. A kongresszus kezdetét követően Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője, vásárosnaményi elnöke újságíróknak nyilatkozva bejelentette, a küldöttek pénzgyűjtésbe kezdtek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Uszka település jégkárainak enyhítésére, hogy segítséget nyújthassanak az ország egyik legnehezebb helyzetben lévő településének. Sértő-Radics István (Együtt), a község polgármestere közölte, Uszka 100 házából 77 károsodott, 50 esetben pedig ki kell cserélni a tetőszerkezetet. A településvezető jelezte, a helyreállításban a kormány segítségére is számítanak.

Címlapról ajánljuk
13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

Kim Dzsong Un 13 éves lánya lett az észak-koreai rakétaprogram vezérigazgatója és a haderő irányítója, legalábbis erről ír egy dél-koreai lap hírszerzési forrásokra hivatkozva; a tábornokok a kislánynak kötelesek jelenteni, és rendszeresen kapnak tőle parancsokat, utasításokat is. Csoma Mózes Korea-kutató, volt szöuli nagykövet szerint a dél-koreai információt fenntartásokkal kell kezelni.

Felhívta Robert Ficót Orbán Viktor – itt az eredmény

A téma a Barátság kőolajvezeték helyzete volt, a telefonpartnerek megállapodásra is jutottak a további lépésekkel kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Történelmi csúcsra ért a Richter!

Történelmi csúcsra ért a Richter!

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthattunk, de Európában is óvatos emelkedés körvonalazódik. Jól teljesít a magyar piac is, a gyorsjelentés után 12 000 forint fölé emelkedett, ezzel pedig új történelmi csúcsot ért el a Richter. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy tovább fokozódik-e a nyomás a technológiai szektoron, miután az Nvidia vártnál erősebb számai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámasszák a piacot. Eközben gazdasági események szempontjából is van mire figyelni. Többek között Franciaországból, Németországból és az Egyesült Államokból is friss inflációs számokat várunk, idehaza pedig a KSH zárja a hetet a januári foglalkoztatottsági, munkanélküliségi, valamint az ipari termelői árakkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×