Infostart.hu
eur:
386.15
usd:
330.2
bux:
116499.51
2026. január 12. hétfő Ernő

Jogtalanul adta ki a levéltár Kiss László ítéletét

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint Budapest Főváros Levéltára jogellenesen adta ki egy újságírónak a Kiss László - az úszók volt szövetségi kapitánya - és társai által elkövetett bűncselekmény ügyében 1962-ben meghozott ítéletet.

A hatóság közleményében azt írta, a NAIH adatvédelmi hatósági eljárást indított a Fővárosi Bíróság 1962-es döntésével összefüggő adatkezelések miatt annak megállapítására, hogy a levéltár jogszerűen biztosított-e hozzáférést az ítélethez. A hatóság az eljárás során megállapította, hogy a levéltárnál jogellenes adatkezelés történt, és emiatt hárommillió forint adatvédelmi bírságot szabott ki.

Közölték, a dokumentum bűnügyi személyes adatokat tartalmaz, amelynek megismerésére a törvény szerint akkor van lehetőség, ha az ítéletben szereplő érintett írásban hozzájárul ehhez vagy teljesülnek a törvényben meghatározott feltételek. A jogszabályok alapján három esetben lehetséges az ilyen levéltári anyag megismerése, ezek közül a levéltár arra hivatkozott, hogy anonimizált másolattal biztosít hozzáférést a személyes adatot tartalmazó levéltári anyaghoz.

A levéltárnak fel kellett volna ismernie, hogy az újságíró az anonimizálás mellett is összefüggésbe tudja hozni az ítéletet a kérőlapon megjelölt természetes személyekkel, így egyáltalán nem lett volna alkalmazható a levéltári törvény anonimizálásra vonatkozó rendelkezése - emelték ki.

Hozzátették, az ítélettel kapcsolatban a NAIH az eljárást más, a levéltártól független adatkezelők vonatkozásában tovább folytatja, majd ezekről külön határozatot hoz.

Kiss Lászlóról áprilisban a privatkopo.hu internetes portál írta meg, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Figyelmeztetnek a meteorológusok: tragikus a helyzet a világ legmagasabb hegységében az időjárás miatt

Figyelmeztetnek a meteorológusok: tragikus a helyzet a világ legmagasabb hegységében az időjárás miatt

Egyre kevesebb hó hullik télen a Himalájára, ezért a hegyvonulat sok helyen jelenleg is kopáran, sziklásan áll, amikor vastag hótakarónak kellene fednie – figyelmeztetnek a meteorológusok. Szerintük az elmúlt öt tél többségében az 1980–2020 közötti átlaghoz képest jóval kevesebb csapadék hullott a világ legmagasabb hegységében. A visszahúzódó gleccserek és a csökkenő hómennyiség destabilizálja a hegyoldalakat, mivel eltűnik az a jég és hó, amely addig összetartotta a kőzetet. Emellett, az alacsony csapadékmennyiség a térség folyóinak vízhozamát is negatívan befolyásolja - írta meg a BBC.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×