Infostart.hu
eur:
379.3
usd:
321.44
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nagy Imrére és mártírtársaira emlékezik ma az ország

Nagy Imrére és mártírtársaira emlékezik ma az ország

Nagy Imre egykori miniszterelnökre és mártírtársaira emlékezik ma az ország, kivégzésük 58. és újratemetésük 27. évfordulóján. A központi rendezvények keretében a budapesti Vértanúk terén található Nagy Imre-szobornál tartanak megemlékezést, majd a néhai kormányfő sírjánál helyeznek el koszorút.

A központi állami rendezvényeket a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) szervezi. Délelőtt 9 órakor a belvárosi Vértanúk terén tartandó megemlékezésen Trócsányi László igazságügyi miniszter mond beszédet.

A rákoskeresztúri Új köztemetőben található nemzeti emlékhelyen, a 300-as és a 301-es parcellánál 11.30-kor kezdődik a megemlékezés. A kormány nevében Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára koszorúz. A mártír miniszterelnök végső nyughelyénél délután négy óráig díszőrség áll, ott a nap folyamán bárki leróhatja tiszteletét.

Június 16-án az 1956-os forradalom mártírhalált halt miniszterelnökéről, Nagy Imréről és mártírtársairól, a forradalmat követő megtorlás áldozatairól emlékezik meg az ország.

Az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imrét és mártírtársait - Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, az 1958. április 24-én kivégzett Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét és a börtönben 1957. december 21-én elhunyt Losonczy Gézát, a Nagy Imre-kormány államminiszterét - huszonöt éve, 1989. június 16-án helyezték végső nyugalomra a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában. A Hősök terén tartott gyászszertartás, majd az azt követő rákoskeresztúri temetés a magyar rendszerváltás katartikus eseménye volt, amely a szocialista korszak végét is jelképezte.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Ma este az aranyéremért játszik a magyar női vízilabda-válogatott a madeirai Európa-bajnokságon, az ellenfél Hollandia lesz. A Nemzet Sportolója az InfoRádióban azt mondta: nem érdemes kiindulni az ellenük vívott, múlt heti középdöntős mérkőzésből, mert mindkét csapat szerényen és sok hibával játszott. Azt gondolja, a mieink legjobbjai pontosan tudják, mit kell tenniük a kulcspillanatokban azért, hogy a végén győzelmet ünnepelhessenek.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×