eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Trócsányi: a pálosok összekötik a magyar nemzetet Európával

A pálosok úgy voltak jelen a nemzet életében, mint a kovász a kenyérben, de az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend Európát is gazdagította, összekötve a magyar nemzetet Európával, a világgal, a helyit az egyetemessel - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter a pálos települések ötödik országos találkozóján Pilisszentlászlón szombaton.

Úgy folytatta: a pálos települések találkozója nemes hagyományt elevenít fel, a hagyomány ápolása azonban nem lehet öncél.

Hozzátette, fontosak a gyökereink, de csak azért, hogy gyümölcsöt teremthessünk: a cél a gyümölcs, a gyökerek csak a feltétel. Ha ezt elfelejtjük, langyos konzervativizmusba süllyedünk, a kereszténység nem annyira a múltunk, hanem a jövőnk kell, hogy legyen - mondta.

A miniszter szólt arról, hogy a Magyarországra és Európa keleti felére évtizedekig ráerőltetett tudományos materializmus helyett ma a világban makacsul tartja magát egyfajta egzisztencialista materializmus, az anyagiasság kísértése, "mintha az anyagiak lennének egyedül igazán fontosak". A pálosok ez ellen lázadnak a mai napig, ők a valódi radikálisok, akik mernek másképp élni - mondta.

Emlékeztetett arra is, hogy az első remeteszerzetesek kivonulók voltak, kivonultak a városokból. A pálos alapítású vagy kötődésű települések üzenete, hogy ha a lélek és a szellem lakja a vidéket, akkor a vidék képes lesz nem csak el-, hanem megtartani lakóit, sőt újabbakat vonzani - emelte ki.

Csóka János, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke az MTI-nek elmondta: az évenkénti találkozón a pálosok és azok a települések vesznek részt, ahol volt vagy van pálos kolostor. Rámutatott: ezeknek a településeknek az életében jelentős szerepet töltött be a pálos kolostor, múltjuk fontos részeként tartják számon, és meghatározó az identitásukban. "Ezeket a településeket összeköti a pálos múlt, amelyet meg is akarnak őrizni" - fogalmazott.

Tóth Attila, Pilisszentlászló független polgármestere az MTI-vel közölte: a találkozóra 20 településről közel 200 vendég érkezett.

A pálos települések országos találkozója szentmisével vette kezdetét a katolikus templomban, az ünnepi rendezvényre Lengyelországból is érkeztek vendégek.

Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×