Infostart.hu
eur:
375.54
usd:
317.84
bux:
127789.69
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Hivatalosan is négyen versenyeznek az MSZP elnöki posztjáért

Hivatalossá vált, hogy az MSZP két hét múlva esedékes tisztújító kongresszusán három kihívója is lesz Tóbiás József pártelnöknek.

Steiner Pál, az MSZP kongresszusi jelölőbizottságának elnöke szombaton a testület ülése után az MTI-nek azt mondta, az 1500 párttag támogató aláírásával és az elnöki pályázat leadásával jelöltté vált Harangozó Tamás parlamenti frakcióvezető-helyettes, Molnár Gyula korábbi fővárosi pártelnök, Szanyi Tibor európai parlamenti képviselő és Tóbiás József.

Az aspiránsokat meghallgatta a bizottság, de jelöltségükről nem kellett szavaznia - jelezte.

Steiner Pál közölte, támogatták a posztot jelenleg is betöltő Gőgös Zoltán elnökhelyettesi jelölését. Jövő héten hallgatják meg a posztra szintén aspiráló Tóth Bertalan parlamenti frakcióvezető-helyettest - tette hozzá.

Elmondta, hogy a bizottság nem hallgatta meg személyesen Gőgös Zoltánt, hanem a benyújtott pályázata alapján támogatták a jelöltségét.

A szocialista politikust a hét elején szívpanaszok miatt kórházba vitték és megműtötték.

Steiner Pál beszámolt arról is, hogy a választmányi elnöki posztért Botka László jelenlegi választmány elnök és Hiller István volt pártelnök "párharca" várható.

Elmondta, hogy heten pályáztak alelnöknek, a bizottság a posztot most is betöltő két politikus, Lukács Zoltán és Ujhelyi István, valamint Gúr Nándor országgyűlési képviselő és Nemény András, a párt Vas megyei elnöke jelölését támogatta. Márton Roland jelenlegi alelnök jelöltségéhez nem járult hozzá a testület - közölte.

A jelölőbizottság elnöke elmondta, hogy a 15 fős országos elnökségnek hivatalból tagja a frakcióvezető, a helyek egyötödét nőkkel, valamint 35 éven aluliakkal kell betölteni. Hozzátette: több mint hatvan pályázat érkezett az elnökségi posztokra.

Kitért arra, hogy a bizottságban a megyék és a főváros kongresszusi küldöttcsoportjainak képviselői szavazati joggal, a platformok képviselői tanácskozási joggal vesznek részt. Az tudott jelöltté válni, aki megkapta a kongresszusi küldöttek egyharmadának, illetve öt küldöttcsoportnak a támogatását - részletezte.

Az MSZP június 25-én tartja tisztújító kongresszusát.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor. Minden reggel átnézi a titkosszolgálati jelentéseket, erről is beszélt a Kossuth Rádióban a miniszterelnök, aki szerint a gazdasági jelentések is megerősítik: ezerforintos benzinár jöhet, ha nem indul újra a Barátság kőolajvezeték.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×