eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Hatalmas összeomlás jöhet - lapszemle

A Magyar Nemzet arról ír, 2018 helyett várhatóan 2020-ra újulhat meg a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte Iparművészeti Múzeum. A Népszabadság Schiffer András lemondásáról ír.

A Magyar Nemzet arról ír, 2018 helyett várhatóan 2020-ra újulhat meg a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte Iparművészeti Múzeum. A mostani tervek szerint négy évre oszlana el a felújítási munka és annak 25 milliárd forintra tervezett költségvetése, az idei évre ebből kétmilliárd forint jutna, jövőre pedig tízmilliárd forint.

A Magyar Idők a csütörtökön az Országgyűlés elé kerülő cafeteriarendszert átalakító javaslatról ír. A jövőben két típusú béren kívüli juttatás illeti meg kedvezményes adózású keretek között az alkalmazottakat. A lapnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, a magánszektorban 450 ezer forint volna a kedvezményes közteherrel adható cafeteria-juttatás felső határa. Az összegből százezer forint lehetne a készpénz, a fennmaradó 350 ezer forint kerülhetne az érintettek SZÉP-kártyájára. A közszférában kétszázezer forintos keretet határoznának meg, ez egyenlő arányban oszlana meg a két juttatási forma között.

A Népszabadság Schiffer András lemondásáról ír. A lap szerint az LMP-ben már nyáron tisztújító közgyűlést tarthatnak az üresen maradt társelnöki szék betöltésére, a frakcióba pedig a legnagyobb eséllyel a szekszárdi Hadházy Ákos antikorrupciós szakszóvivő ülhet be.

Magyar Idők arról ír, az oktatásért felelős államtitkárság június 6-án egyeztet a Budapesti Önkormányzatok Szövetségével az iskolák fenntartásának-működtetésének állami kézbe vételéről. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma múlt pénteken már „hosszan tárgyalt” Tarlós István főpolgármesterrel, a BÖSZ elnökével. Eközben az önkormányzatok hevesen tiltakoznak a közoktatási intézmények átvétele miatt.

A Magyar Nemzet cikke szerint egyre több cannabist és stimuláns szert foglalnak le az európai kábítószerpiacon – mutatott rá egy frissen megjelent európai uniós felmérés. Visszatért a piacra az MDMA, a kínálatra vonatkozó adatok pedig arra utalnak, hogy a tiltott szerek többségének a tisztasága és a potenciája magas vagy növekszik. A jelentés az egyik legnagyobb problémaforrásnak az internetes kereskedelmet jelöli meg.

A Népszabadság szerint zavarosabbnak látszanak az erőviszonyok az MSZP-ben a június 25-ei tisztújító kongresszushoz közeledve, mint néhány héttel ezelőtt. Az eddig esélytelenebbnek tartott elnökjelöltek, Harangozó Tamás és Szanyi Tibor ragad a korábban befutónak tartott Molnár Gyulára. Tóbiás József elnököt már sokan leírták.

A napi.hu arról ír, hatalmas összeomlás jöhet. "Ne higgyenek az uralkodó elitnek, a világgazdaság komoly bajban van" - mondja a Morgan Stanley egyik volt vezető közgazdásza. A Kínában kipukkadó lufi még csak a kezdet, a jelenlegi folyamatok még a 2008-as válságnál is nagyobb krízishez vezethetnek. Miközben a világ gazdasági döntéshozói pszichológiai okokra fogják a világgazdaság jelenlegi problémáit, minden jel egy elhúzódó, globális stagnálás és bizonytalanság felé mutat.

A Portfolio is arról ír, komoly bajok jöhetnek. Az elmúlt években ugyanis hatalmas összegeket fordítottak saját részvény vásárlásokra az amerikai cégek, annyit, hogy ez már a szükséges beruházások elől vette el a pénzt, ez pedig már meglátszik a készpénztermelési képességen is. A cégek részben hitelből vették vissza részvényeiket, a saját részvény vásárlási lufi azonban jó eséllyel kidurranhat, ha a Fed elkezdi tovább emelni a kamatokat.

A pénzcentrum.hu a Libegő és a Sikló forgalmáról és bevételéről ír. A Zugligeti Libegőn 2 felnőttnek és 2 gyereknek 4400 forintot kell fizetniük a retúrjegyekért, míg a Budavári Siklón 5800 forintjába kerül egy oda-vissza út ugyanennek a családnak. Tavaly a Libegő árbevétele 10 százalékkal csökkent, míg a Siklón évek óta emelkedik az árbevétel, tavaly 3 százalékkal egy évvel korábban 1,5 százalékkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×