Infostart.hu
eur:
379.02
usd:
321.37
bux:
129358.76
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Balog Zoltán: a kritikus szolidaritásra minden kormánynak szüksége van

Balog Zoltán erről Az idők jelei címmel kiadott vitaanyag keddi budaörsi bemutatóján beszélt.

Minden kormánynak szüksége van a "kritikus szolidaritásra" - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre által Az idők jelei címmel kiadott vitaanyag keddi budaörsi bemutatóján.

Balog Zoltán kiemelte a vitaanyag által is közvetített javaslatok, kritikák fontosságát, hozzátette azonban: "a nemzeti keresztény közösség feladata, hogy a materiális döntésekből kultúra legyen".

A miniszter szerint a kultúrpolitika egyik legfontosabb célja a kulturális alapellátás fejlesztése, a nagyberuházásokkal régi adósságokat törlesztenek, miközben visszaadták a kultúra autonómiáját.

Gróh Gáspár irodalomtörténész, a kiadvány kedden megvitatott Kultúra fejezetének szerzője emlékeztetett arra, hogy a kultúra egyre inkább a szórakoztatás részévé válik, ugyanakkor megjelent egy olyan gondolkodás is, amely mindent, ami nemzeti, minőségi kritériumok nélkül értéknek tekint.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”
Értékelés

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×