eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

A hősök napja a Hősök terén

A hősök napja alkalmából ünnepséget rendeznek vasárnap Budapesten, a Hősök terén. Emiatt a környéken forgalomkorlátozásokra kell számítani.

A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala az MTI-vel közölte: vasárnap délelőtt a Hősök emlékkövénél a díszszázad tiszteletadásával kezdődik az ünnepség. Beszédet mond Simicskó István honvédelmi miniszter és fellép a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. Az ünnepségen egy második világháborús lövegből négy díszlövést is leadnak. Ez - mint kiemelték - teljesen biztonságos, de várhatóan erős zajhatással és füsttel jár majd. Emiatt a szervezők a környékbeli lakók és járókelők megértését kérik.

A programok miatt vasárnap reggel 8 órától délig le lesz zárva a Kós Károly sétány a Hősök tere és a Hermina út között. Forgalomkorlátozásra kell számítani továbbá az Állatkerti körútnak a Hősök tere és a Gundel Károly út közötti szakaszán, valamint a Hősök tere körüli úttesten. Emellett már szombat este 8 órától tilos lesz megállni és várakozni a Hősök tere teljes területén, az Állatkerti körúton, valamint az Ötvenhatosok terén, a Műcsarnok melletti buszparkoló teljes területén.

Az Országgyűlés a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló 2001. évi törvényben nyilvánította a magyar hősök emlékünnepévé minden esztendő májusának utolsó vasárnapját.

Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×