Infostart.hu
eur:
380.45
usd:
322.84
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Vasárnap tartja tisztújító kongresszusát a Jobbik

A párt a következő két évre választ elnökséget.

Már hetekkel ezelőtt vita alakult ki a Jobbikban a vasárnapi tisztújítás miatt, ugyanis Vona Gábor, a párt elnöke április 20-án több alelnökével Novák Előddel, Apáti Istvánnal és Szávay Istvánnal is közölte, hogy a következő tisztújításon nem fogja támogatni a politikusok újraindulását jelenlegi tisztségükért. Mindezt a párt alapszabálya teszi lehetővé.

A sajtóban előbb az jelent meg, hogy Vona Gábor a radikálisabb alelnökeitől szabadulna meg így, majd arról lehetett olvasni, hogy a vele kritikusabb hangokat igyekszik kiebrudalni, maga az elnök azonban azzal magyarázta a lépést, hogy a kormányzásra való felkészülés jegyében állítana fel új vezetést, részint megválasztott polgármesterekkel.

Az érintettek közül Novák Előd tiltakozott a leghangosabban. 

"Hátba szúrva érzem egy kicsit magamat, hiszen soha nem kérdőjeleztem meg Vona Gábor elnökségét semmilyen körben és nem teszem most sem, de soha nem tettem semmit tiltása ellenére" - mondta az InfoRádiónak Novák Előd.

Az esetleges pártszakadásra vonatkozó kérdésre Vona Gábor hangsúlyozta, hogy ő nem ragaszkodik pozíciójához és szétszakítani sem szeretné pártját.

"Nekem nincs B-tervem, tehát ha a tagság nem ért egyet azzal a koncepcióval, amit én képviselek, mint a párt elnöke és nem ért egyet azzal a koncepcióval, amit az elnökség működésével kapcsolatban elképzeltem, akkor én nem fogom vállalni az elnökséget" - mondta Vona Gábor.

Novák Előd úgy döntött, hogy a történtek ellenére ismét indulna az alelnöki posztért, az ehhez szükséges szándéknyilatkozata pedig nemrég ki is szivárgott. A politikus egyebek mellett egy Vona Gábor bizalmasához köthető százmilliós székházmutyiról írt, illetve utalt rá, hogy a Jobbik nem akarja támadni Simicska Lajos nagyvállalkozót.

Z. Kárpát Dániel, a párt egy másik alelnöke erre reagálva hétfőn az parlamentben kijelentette, hogy székházmutyi nincs a Jobbikban, Simicska Lajossal pedig nem tud megállapodásról.

Vona Gábornak nem lesz kihívója az elnöki posztért, a politikus újraindulását a jelölőszervezetek 92,8 százaléka támogatta.

Az alelnökjelöltek közül 12-en kapták meg az induláshoz szükséges támogatást, a hat alelnöki helyre.

A legtöbben Volner Jánost, Toroczkai Lászlót, Z. Kárpát Dánielt, Sneider Tamást, Hegedűs Lorántnét, Novák Elődöt és dr. Fülöp Eriket támogatták.

Vona Gábor pártelnökként a várható újraválasztása után, a vasárnapi tisztújításon tudja megvétózni, hogy a 47 százalékos támogatottsággal bíró Novák Előd szerepeljen az alelnöki szavazólapon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×