eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Földügyben háború lesz

Értelmezhetetlennek tartja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a roma gyerekek iskolai szegregációja miatt Magyarország ellen indított uniós kötelezettségszegési eljárást. Földügyben, amelyben újabb szakaszba lépett az Európai Bizottság eljárása, a tárcavezető nagy vitára, "háborúra" számít.

A szegregáció miatti eljárásról szólva Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre azt mondta: értelmezhetetlen az eljárás, mert a magyar állam egyetlen gyermekről sem tartja nyilván a származását. "Fogalmam sincs, az Európai Bizottság honnan tudja, hogy ki cigány és ki nem" - tette hozzá. Megjegyezte, a brüsszeli eljárás magyarországi szervezetek bejelentése alapján indult el.

Földügyben a Miniszterelnökség vezetője úgy nyilatkozott: a magyar és a brüsszeli álláspont távol áll egymástól, mert a magyar törvényhozás úgy döntött, külföldiek és gazdasági társaságok nem vehetnek földet Magyarországon. Ebben a kérdésben nagy vita, háború lesz - fogalmazott.

Címlapról ajánljuk
Pazarlás, élelmiszerválság, éhezés – mit tehetünk, hogyan előzhetjük meg?

Pazarlás, élelmiszerválság, éhezés – mit tehetünk, hogyan előzhetjük meg?

A megtermelt élelmiszerek több mint harminc százaléka a szemetesbe kerül, miközben napjainkban már a fejlett országok szegényebb polgárai is kénytelenek lejjebb adni fogyasztásuk mennyiségéből vagy minőségéből – mondta az InfoRádióban az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetője. Dexler Dóra figyelmeztetett: nem jó az sem, ha csak a spórolásra gondolunk, mert a legolcsóbb élelmiszer nem feltétlenül a legjobb minőségű.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×