eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Népszavazást kezdeményeznek a kéményseprők

Népszavazást kezdeményeznek a kéményseprők annak érdekében, hogy az állam törvényben garantálja a lakosság számára a legalább évenkénti kéményellenőrzés biztosítását. A Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke szerint a kormány hamis illúziót táplál az ingyenesség ígéretével és az állam nem lesz képes a megfelelő biztonságot szavatolni.

„Eddig évente 1 alkalommal kell a háztartásoknál gázkéményeket vizsgálni. A kormány elképzelése szerint most már az ingyenesség mellett elég lenne kétévente is. Ez nemes egyszerűséggel azt eredményezné, hogy egyrészt a nagy szakmai tapasztalattal rendelkező kéményseprő munkavállalók felét utcára kellene küldeni, másrészt magyar családok ezreinek az életét tennénk kockára" - mondta Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke.

Hozzátette: egy 900-1000 főt foglalkoztató és éves szinten maximum 5-6 milliárd költségvetésű iparágat tesz tönkre a kormányzat, miközben kerítésépítésre és kisvasútépítésre ennek a többszörösét is elköltik.  

Mint mondta, július 1-től a katasztrófavédelemhez került a kéményseprés és a kémények ellenőrzése.

„Határozottan ki merem jelenteni, hogy az OKF nincsen felkészülve a kéményseprés ellátására. De az ellenőrzések ritkításával okozott szén-monoxid mérgezések és kéménytüzek kivizsgálásával nekik kell majd a jövőben foglalkozniuk” - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy az OKF átvett-e kéményseprőket a korábbi cégektől, Vámos Csaba azt válaszolta:

„Míg az államosító törvény indoklásában 1350 főről szólt az indoklási rész, addig február elején a belügyminiszter már csak 947 fő státuszára adott engedélyt. Ezt követően az OKF már csak 450 főnek hirdetett állást, de épp a napokban szembesültünk azzal, hogy ez is lecsökkent 250-300 főre, hiszen a kéményellenőrzések ritkításával feleannyi élő munkaerő is elegendő a számukra” - számolt be a részletekről a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke.

Vámos Csaba azt is elmondta, hogy Heves megyében, ahol vele együtt 50-en dolgoznak, saját költségen mindenkit elküldtek orvosi vizsgálatra.

„5 ember egészségügyileg alkalmatlannak bizonyult, ezt ők el is fogadták. Maradt 45 ember, de hirtelen kiderült, hogy csak 20 ember kell” - mondta a szakszervezeti elnök.

Hangsúlyozta: ez a kevés szakember nem tudja megoldani a biztonságos ellátást és ellenőrzést a jelenlegi rendszer ismeretében.

„A kormányzat a szakmai szervezetek és a szakszervezetek egyöntetű tiltakozása ellenére továbbra is ragaszkodik ahhoz az elképzeléséhez, hogy kétévente elegendő a gázkéményeket ellenőrizni. Nehezen tudom elképzelni, hogy ezt akár 20 fő minimális létszámmal meg lehetne oldani. Sem Közép-Európában, de talán egész Európában nincs még egy ország, ahol csak kétévente járnak ellenőrizni a kéményeket” - mondta Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke az InfoRádiónak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása címmel több mint hárommilliárd forintos kerettel nyílt pályázati felhívást írtak ki a haltermelőknek. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője szerint ez a támogatás gyakorlatilag semmire sem elég, az ágazatot magára hagyták.

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 5. 20:00
×
×
×
×