Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Megállt a Fidesz

A Tárki új közvélemény-kutatása szerint megállt a Fidesz népszerűségének emelkedése, az MSZP pedig behozta a Jobbikot. A kis pártok közül önállóan most csak talán a DK tudna bejutni az Országgyűlésbe. Egyetlen politikai tábor létszáma nőtt érdemben: azoké, akik nem mennének el szavazni, vagy nem mondják meg, kire voksolnának.

„A Fidesz továbbra is vezet, az utolsó három hónapban azonban némileg csökkent az előnye, négy százalékponttal vesztett a népszerűségéből, megtorpant a növekedés” – ismertette a Tárki vezető elemzője.

„Az utóbbi két mérésünkben is nagyon rosszul szereplő MSZP népszerűsége 4 százalékkal nőtt, így elérték azt, hogy ismét a Jobbikkal közel azonos szinten, 10 százalék körül állnak” - tette hozzá Sík Endre.

„Két olyan elmozdulás volt, ahol növekedés történt az elmúlt három hónapban. Az egyik az említett 4 százalékos növekedés az MSZP-táborban – ami kétséges, hogy közvetlen elmozdulással történt volna, de az sem kizárt. Hiszen amikor csúcsra járatják a Fideszt, akár olyanok is támogathatják, akik korábban MSZP-szimpatizánsok voltak, most pedig visszatáncolnak” - magyarázta a szakértő.

„A másik esetben körülbelül 3 százalékot nőtt ebben az időszakban azoknak az aránya, akik nem válaszoltak a kérdésre. Vagyis azoknak az aránya nőtt meg egy kicsit, akik nem válaszolnak a kérdésünkre, van pártszimpátiájuk, csak ezt nem kívánják a közvélemény-kutatókkal megosztani. Ebben a csoportban szintén lehetnek olyanok, akik korábban Fidesz-szavazók voltak, most azonban nem igazán akarnak a Fideszre szavazni, de nem is határozták el, hogy kire fognak szavazni” - tette hozzá a Tárki vezető elemzője.

„A kisebb pártok közül jelenleg egyedül a DK-nak van esélye arra, hogy bejusson a parlamentbe, a többi párt inkább 1-2 százalékon áll” - közölte Sík Endre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és Izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×