Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Rendszerszintű probléma okozhatta az újszülött halálát a pszichiátrián

Belső vizsgálat indult a Szent Imre Kórházban azt követően, hogy Székely László, az alapvető jogok biztosa megállapította: az intézmény pszichiátriai osztályán lekötöztek egy vajúdó nőt, akinek újszülöttje meghalt.

Az ombudsmani jelentés szerint a nőt úgy kötözték le a Szent Imre Kórház pszichiátriai osztályának zárt részlegén, hogy nem vették észre a vajúdását. Székely László szerint ez embertelen és megalázó bánásmód volt. A szakértői jelentés alapján az újszülött a körülmények miatt halt meg. A kórház megbízott kommunikációs vezetője, Noszek László fül-, orr-, gége profilvezető főorvos viszont az InfoRádiónak azt mondta, először az ön-, és közveszélyes anyáról kellett gondoskodniuk, mert életveszélyben volt.

„Az anya életveszélyes állapota azt kívánta, hogy az ő ellátását helyezzék előtérbe, ezért a sürgősségi osztályról számos szakorvosi és egyéb diagnosztikai vizsgálat után a pszichiátriai osztályra került. A nőgyógyászati vizsgálat megállapította, hogy a magzat aktuálisan életveszélyben nem volt.”

A főorvos szerint a gyerek halva született.

„Az eddig rendelkezésre álló dokumentumok szerint a magzat halva született. Az ombudsmani olyan szakértői jelentésre hivatkozott, ami nekünk még nem áll rendelkezésünkre.”

Noszek László szerint rendszerszintű problémáról van szó, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egy olyan különleges. egyedi eset történt, aminek kezelésre nincs felkészülve az egészségügyi rendszer.

„Európai tapasztalatok, vagy ajánlások ezzel kapcsolatban nincsenek, de az ombudsmani jelentésben is idéztek olyan, amerikai, úgynevezett jó gyakorlat (best practice) ajánlásokat, ott ezt elsősorban büntetés-végrehajtási intézményekre dolgozták ki, amelyek alkalmazhatóak. Ezeket áttekintjük, és teszünk belső ajánlásokat a kórház számára is.”

A Szent Imre Kórházban belső vizsgálat indult, amelynek idejére felfüggesztették a pszichiátriai osztály vezetőjét - tette hozzá a kommunikációs vezető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×