Infostart.hu
eur:
380.45
usd:
322.97
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Elindult a Toborzó Országfutás

Az egész országon átívelő toborzó futást szervezett a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság annak érdekében, hogy közelebb vigye az emberekhez a honvédelem ügyét.

A Toborzó Országfutás 2016 szerda reggel rajtolt a fővárosban, a Budapesti Honvéd Sportegyesület területéről. A bemelegítésen Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese és Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója is részt vett.

A futók a 2016 kilométeres útvonalon több mint 200 települést érintenek, végül május 20-án futnak célba Budapesten.

A futás ünnepélyes indításával egybekötött sajtótájékoztatón Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára azt mondta, reméli, hogy a több mint 200 településen, 350 váltóponton áthaladó sportrendezvényhez a katonák mellett minél több civil, köztük minél több fiatal is csatlakozik majd.

Az államtitkár közölte: kiemelt céljuk, hogy a fiatal generációk figyelmét ismételten felhívják az összefogás és az együttműködés fontosságára, a honvédelmi nevelés és a honvédelem ügyének támogatására, valamint a sport értékeinek és az olimpiai szellemiségének közösséget megtartó erejére.

A Toborzó Országfutás 2016 alapvető célja a katonai hivatás népszerűsítése, a civil lakosság és a Magyar Honvédség kapcsolatának erősítése. Az idei nyári olimpiai játékok kapcsán pedig a futás a magyar olimpiai csapat sportolói előtt is tiszteleg.

Vargha Tamás elmondta: a honvédség kötelekébe való toborzás, a honvédelem ügyének népszerűsítése mellett idén - az olimpiai évben - a honvédség "egyedülálló" rendezvényét összefűzik a sport és az egészséges életmód népszerűsítésével is.

Az államtitkár szavai szerint a Magyar Honvédség szolgálatának - amely már több mint 160 éve a nemzeti összetartozás jelképe - embert és jövőt formáló hatása van. A haza jelenti a jövőt, a személyes, a családi és a nemzeti sorsot is, ezért a haza fogalmától elválaszthatatlan a hazaszeretet, amelyből viszont következik az önvédelem és a közösség védelme, a hon védelme.

Vargha Tamás azt hangsúlyozta: napjainkban új típusú kihívásokkal is szembe kell néznünk, ehhez szükségünk van képességeinkre, tartalékainkra, azok megújítására és bővítésére, illetve a társadalom támogatására is.

A sport pedig - mondta - mindennél alkalmasabb arra, hogy "lebontsuk az egyes emberek között húzódó válaszfalakat, mert figyelmünket a szolidaritásra, a másik ember elfogadására és tiszteletére irányítja, és ezzel is a békés együttélésre nevel".

A honvédelmi államtitkár közölte továbbá, hogy az elmúlt évszázadban és évtizedben a Magyar Honvédség kötelékében szolgáló sportolók kiemelkedő olimpiai és világbajnoki eredményeikkel "nemzetünk sportsikerekben gazdag kulturális örökségét is gyarapították".

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×