eur:
400.4
usd:
362.85
bux:
73059.71
2024. október 3. csütörtök Helga

Egyre több a háztartási alkalmazott Magyarországon - lapszemle

A Magyar Idők arról ír, hogy minden eddiginél több, mintegy 15 ezer háztartási alkalmazottat - bébiszittert, kertészt, takarítónőt, szakácsot - foglalkoztattak tavaly Magyarországon.

A Magyar Idők arról ír, hogy minden eddiginél több, mintegy 15 ezer háztartási alkalmazottat - bébiszittert, kertészt, takarítónőt, szakácsot - foglalkoztattak tavaly Magyarországon. A lap kiemeli, hogy az adóhatóságnak háztartási munkaként ismeri el az ilyen munkavégzést, ezért akik ilyen tevékenységből élnek, azoknak a jövedelme adórendszeren kívüli keresetnek számít, így ez után nem kell adót fizetniük.

A Népszabadságban arról lehet olvasni, hogy első fokon próbára bocsátotta a bíróság az elmúlt évben száznál is több feljelentése miatt híressé vált Tényi Istvánt. Az iskolában, ahol tanít, bombariadó volt egy hozzá köthető facebook-bejegyzés miatt, ellene pedig közveszéllyel fenyegetés miatt vádat emeltek.

A Magyar Nemzet a tarnazsadányi iskoláról közöl összeállítást. A lap hangsúlyozza, hogy a Heves megyei falu oktatási intézményét hiába vette át az önkormányzattól a Klik, a mosdó rettenetes állapotán nem tudtak változtatni. Öcsödi Kiss József, az iskola igazgatója azt mondta a Magyar Nemzetnek, a valóban rossz állapotban lévő vizesblokknál komolyabb problémák is vannak a faluban, ahol a munkanélküliség és a szegénység, kéz a kézben jár.

Április végén bezárja a kapuit a Syma Rendezvény és kongresszusi központ – írja a Népszabadság. A vagyonkezelő által 2014-ben indított kisajátítási eljárás a végére adásvételi szerződéssé alakult. Az állami felvásárlás oka az olimpiarendezés.

A Magyar Idők arról ír, hogy hamarosan halászati üzletággal és tésztagyárral bővül a büntetés-végrehajtás vállalkozási köre; amelynek a gazdasági társaságai milliárdos hasznot hoznak. A lap hozzátette: ezekben a gazdasági társaságokban a rabok nemcsak saját zárkabútoraikat, ruhájukat és az élelmiszerüket állítják elő, de a piacra is termelnek.

A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy hiába törölte el a kormány az építési engedélyek megszerzésének kötelezettségét a 300 négyzetméter alatti alapterületű ingatlanok esetében, nem indult el tömeges építkezési hullám. A napilap szerint az emberek tudomásul vették: építési engedélyt ugyan nem kell szerezniük, de a helyi szabályokat mégis be kell tartaniuk.

A Portfolio arról ír, hogy miért lenne jó ha Magyarországon bevezetnék az eurót. A Fitch Ratings hat kelet-közép-európai országot vizsgált meg annak alapján, milyen hatással lenne rájuk, ha csatlakoznának a valutaövezethez. A szakértők szerint Magyarország kapcsán az egyik legnagyobb hátrány az önálló monetáris politika előnyeinek elvesztése lenne, a gazdaság azonban profitálhatna az eurózónához való csatlakozásból, mert tovább erősödhetne a külső finanszírozási képesség.

A Napi.hu szerint komolyan érintheti a magyar autópiacot, ha megvalósulna a Magyar Lízingszövetség és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének javaslata és legfeljebb nyolc éves autókat lehetne behozni Magyarországra. Emellett sok ember álma szertefoszlana, hogy lecserélhesse autóját.

A Pénzcentrum arról közöl cikket, hogy 2016-ban is folytatódik a nagymama nyugdíjprogram, vagyis a nők már 40 év munka után nyugdíjba vonulhatnak. A portál szerint feltételek szigorúak, mégis egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel.

Címlapról ajánljuk

Egészen új rakétákkal támadta Irán Izraelt, de a fegyverek látványos kudarcot vallottak

Az InfoRádónak nyilatkozó Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő elmondta, hogy a még tesztelés alatt álló rakéták 12-15 perc alatt képesek elérni Izraelt. Ennél nagyobb eredményt azonban egyelőre nem tudtak felmutatni az irániak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
Egymás után kongatják a vészharangot, nagy baj van az európai autógyártóknál

Egymás után kongatják a vészharangot, nagy baj van az európai autógyártóknál

Jelentős kihívásokkal kell szembenézniük az európai autógyártóknak, ami abból is tükröződik, hogy az éves előrejelzéseiket egymás után vágják vissza ezek a cégek. Az elmúlt hetekben-hónapokban annyi profit warning érkezett, hogy lassan már tényleg nem marad olyan európai gyártó, aki ne kényszerült volna a tervei visszafogására. Az elektromos átállás már alapvetően is az autóipar történetének egyik legnagyobb változását hozta el, de a helyzetet tovább bonyolítja a kihívásokkal teli makrokörnyezet, a kínai piacon való helytállás nehézségei, és az újonnan megjelenő szereplők által támasztott verseny.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×