Infostart.hu
eur:
379.49
usd:
321.59
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Súlyos alapjogsértések a Szent Imre kórház pszichiátriáján

Súlyos alapjogsértéseket és komoly hiányosságokat tárt fel az alapvető jogok biztosa hivatalból lefolytatott vizsgálata során egy a budapesti Szent Imre kórház pszichiátriai osztályán szülő nő ügyében.

Az ombudsman hivatalának közleményében az áll: Székely László alapjogi biztos a tavaly márciusi sajtóhírek megjelenése után azonnal elindította vizsgálatát.

Kifejtették: a pszichiátriai osztály zárt részlegének alkalmazottjai annak ellenére nem észlelték a vajúdást, illetve a szülés megindulását, hogy az állapotos nőt a krízismegfigyelőben helyezték el és "legalábbis az előírások szerint" szigorú megfigyelés alatt tartották. Az ombudsman szerint embertelen és megalázó bánásmódot jelentett önmagában az, hogy a várandós nő az észlelésig lekötözve vajúdott, így kellett megszülnie gyermekét.

Közölték, az alapjogi biztosnak nem tiszte a kórházi protokollok szakmai megítélése, azonban a hatósági boncolás eredménye alapján tény, hogy a gyermek élve született, a vajúdás és a szülés nem megfelelő körülményei miatt halt meg.

Az ombudsman jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy szükséges kidolgozni a pszichiátriai ellátást igénylő várandós nő, a magzat, az újszülött biztonságát és érdekeit, valamint az alapjogi garanciákat egyaránt szem előtt tartó eljárásrendet. Ezen belül különös körültekintéssel, akár az általános előírásokat meghaladóan kell odafigyelni a "hátrányos feltételekkel" induló magzatokra és így az anyára is.

Kitértek arra is: még tartott az ombudsmani vizsgálat, amikor újabb jelzés érkezett az alapjogi biztoshoz arról, hogy a pszichiátriai osztály szobái zsúfoltak, nincs ebédlő, társalgó, és időről időre a folyosón helyeznek el betegeket, Székely László ezért áttekintette az osztály működését is.

Megállapította: súlyos alapjogi visszássághoz vezet, hogy a pszichiátria azért vesz fel betegeket, mert más osztályok nem tudják, illetve nem akarják fogadni őket. Az alapjogi biztos szerint sérti az emberi méltósághoz való jogot, hogy a kórház folyosóján a jogszabályi előírásokat is figyelmen kívül hagyva időnként betegeket helyeznek el, és komoly problémát jelent az egy betegre jutó minimális terület biztosítása is.

A tájékoztatás szerint a vizsgálat azt is feltárta, hogy a pszichiátriai osztályon az úgynevezett kémiai korlátozásnak minősülő gyógyszerezést nem dokumentálják a jogszabályi előírásoknak megfelelően, az adatlapokat ismétlődő jelleggel pontatlanul és hiányosan töltik ki. Súlyosan aggályosnak találta az ombudsman azt is, hogy a betegek törvényes képviselőit rendszeresen nem értesítik, illetve a betegjogi képviselőt nem azonnal, hanem napokkal később tájékoztatják. Mindez szerinte együttesen alkalmas arra, hogy akadályozza az intézkedések megfelelő külső kontrollját.

Székely László az újszülött halálának ügyében és a pszichiátriai osztály működése miatt több ajánlással fordult az emberi erőforrások miniszteréhez, az országos tiszti főorvoshoz, a kórház főigazgatójához, valamint az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ főigazgatójához is.

Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Egy titokzatos milliárdos gigantikus fogadást tett az ezüst összeomlására – máris százmilliókat kaszált

Egy titokzatos milliárdos gigantikus fogadást tett az ezüst összeomlására – máris százmilliókat kaszált

Egy visszahúzódó kínai milliárdos kereskedő, aki az arany rekordokat döntő ralija révén vált ismertté, most az ezüst árfolyamesésére fogad: short pozíciója már közel 300 millió dollárt ér - tudósított a Bloomberg. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×