Infostart.hu
eur:
387
usd:
328.6
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Nincs információ Magyarország konkrét terrorfenyegetettségéről

Nincs információ arról, hogy Magyarországon konkrét terrortámadást terveznének - mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület szerdai, részben zárt ülése után a sajtónak.

Molnár Zsolt ugyanakkor hozzátette: az a fenyegetés viszont hiteles, amely szerint egy dzsihadista szervezet Portugáliától Magyarországig terjedően akarja egész Európát félelemben tartani. Ezzel együtt a terrorkészültség, terrorveszélyeztettség nem változott.

A testület tagjai elmondták: a szolgálatok is megerősítették, hogy fals volt az az egyik lengyel napilapban megjelent információ, mely szerint a CIA lengyel városok és Budapest elleni terrorcselekményre figyelmeztettek.

A nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti és ellenzéki képviselői is azt mondták, a szolgálatok hazai és nemzetközi szinten is együttműködnek egymással. Mirkóczki Ádám (Jobbik) "életszerűtlennek" nevezte, hogy egy ilyen információt a CIA ne osztott volna meg a magyar szervekkel. Kiemelte, a terrorizmus olyan közös ügy, amelyben a nemzeti érdekek minimálisak. Azt is elmondta: a magyar titkosszolgálatok mellett a nemzetbiztonsági bizottság tagjai is betekinthetnek a külföldi szakszolgálatok által küldött jelentésekbe.

Ezzel együtt a nemzetbiztonsági bizottság tagjai a terrorveszélyeztettség kapcsán felhívták a figyelmet, hogy komoly biztonsági kockázatot fog jelenteni, ha Irak és Szíria területéről hazatérnek Európába a dzsihadista szervezetek soraiban harcoló emberek.

Molnár Zsolt azt hangsúlyozta: ők nem a menekültek, több ezer európai uniós állampolgár van köztük.

Mirkóczki Ádám és Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke viszont arról beszélt, hogy ez a veszély a tömeges illegális migrációval is összefügg. Mirkóczki Ádám úgy fogalmazott: "nem minden bevándorló terrorista, de minden terrorista bevándorló". A jobbikos politikus szerint az eddigi merényletek is bevándorlókhoz köthetők, akkor is ha második, illetve harmadik generációs bevándorlók.

A bizottság fideszes alelnöke kiemelte: a szolgálatok nem tudnak róla, hogy magyar állampolgárként, vagy magyar dokumentumokkal bárki is csatlakozott volna a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez. Németh Szilárd szerint ezért a biztonság garantálása érdekében kiemelten fontos, hogy a magyar kormány nem engedi, hogy betelepítsék vagy visszatoloncolják a bevándorlókat Magyarország területére.

A nemzetbiztonsági bizottság szerdai zárt ülésén a Belügyminisztérium és a szakszolgálatok mellett a Bencsik Balázs, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet vezetője is tájékoztatta a testületet a hétvégén a kormányzati informatikai rendszereket ért támadásról.

Molnár Zsolt azt mondta: "komoly" támadás érte a kormányzati informatikai rendszereket, de - mint kiemelte - adatlopás, adatvesztés nem történt.

Németh Szilárd azt mondta: csak minimális károkozás történt, a kormányzati szolgáltatások nem bénultak meg, használhatók a honlapok és a kormányzati internethozzáférés is biztosított. A vizsgálatok még tartanak, de - mint a fideszes képviselő elmondta - azt már tudni lehet, hogy pontosan mikor és milyen célpontokra irányultak a támadások.

Szél Bernadett, a testület LMP-s tagja ennek kapcsán azt emelte ki: ez az eset is rávilágított arra, hogy a kibervédelem egy olyan terület, amelyre fontos áldozni.

Molnár Zsolt és Szél Bernadett is beszámolt arról, hogy a Nemzeti Választási Irodánál február 23-án történt incidens ügyében még tart a nyomozás, de az már kiderült, hogy több büntetett előéletű ember is volt azok között, akik a szocialista Nyakó Istvánt akadályozták népszavazási kérdésének leadásakor.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×