Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322.11
bux:
126937.55
2026. február 23. hétfő Alfréd

Folytatódnak az ötpárti egyeztetések a terrorellenes csomagról

Pénteken a Honvédelmi Minisztériumban (HM), jövő kedden pedig a Belügyminisztériumban (BM) folytatódnak az ötpárti egyeztetések a kormányzat terrorellenes intézkedési csomagjáról - hangzott el az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága szerdai ülésének nyílt részén.

Tasnádi László, a BM rendészeti államtitkára elmondta: a múlt pénteki ötpárti egyeztetés nyomán az ellenzék javaslatait is beépítették a szövegbe. Az így elkészült javaslatról újabb ötpárti egyeztetést tartanak a BM-ben.

Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos tagja az ülésen elmondta, a BM-től április 12-re kaptak meghívót, Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke pedig jelezte, hogy a HM-ben pénteken lesz az ötpárti egyeztetés.

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke a BM államtitkárának azt mondta, az egyeztetés előtt szeretnék megkapni a módosított szövegtervezetet. A sajtónak nyilaktozva előrebocsátotta, az alaptörvény módosításáról szóló egyeztetésen az MSZP nem fog részt venni.

Címlapról ajánljuk
Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Barátság-leállás: kemény üzenetet küldött az Európai Bizottság az Orbán-kormánynak

Barátság-leállás: kemény üzenetet küldött az Európai Bizottság az Orbán-kormánynak

Brüsszel egyértelművé tette, hogy a Barátság vezetéket ért dróntámadás okozta károkért Oroszország felelős, az ellátásbiztonság a legfőbb prioritás, a helyreállítás ütemezése pedig az ukrán hatóságok hatáskörébe tartozik – derült ki az Európai Bizottság hétfői sajtótájékoztatóján, amelyen központi téma volt a kőolajtranzit ügye. Az uniós végrehajtó testület e hét szerdára ismét összehívta az olajkoordinációs csoportot, valamint folyamatosan kapcsolatban vannak Kijevvel. Emellett a testület jelezte: a tagállamok vállalásait – beleértve az Ukrajnának szánt hitelcsomagot – tiszteletben kell tartani, ellenkező esetben az az EU lojális együttműködésről szóló alapelvének sérülését jelentené. Utóbbival világosan üzentek a magyar kormánynak, amely a 90 milliárdos segélyhitel megvétózásával fenyegetett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×