eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla

Szijjártó Péter: Magyarország a kibernetikai védelemre koncentrál

Magyarország a kibernetikai védelem fejlesztését vállalta a pénteken zárult, a nukleáris biztonságról szóló washingtoni csúcsértekezleten, amelynek végén a részt vevő államok vállalásokat fogalmaztak meg és záródokumentumot fogadtak el - tudatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A washingtoni atomcsúcs második napján az állam- és kormányfők szekciókban vitatták meg a nukleáris biztonsággal összefüggő kérdéseket, köztük a legégetőbbet: a terrorizmus fenyegetését. A magyar küldöttség vezetését délután Szijjártó Péter vette át Orbán Viktor miniszterelnöktől.

A csúcs munkáját és a magyar részvételt összegezve a miniszter az MTI-nek elmondta: a szekcióüléseken a terrorfenyegetés összefüggéseiről és az ellene folytatott küzdelem részleteiről volt szó, köztük arról is, hogyan előzhető meg, hogy terroristák kezébe kerüljenek nukleáris fegyverek vagy hasadó anyagok, amelyekből úgynevezett "piszkos bombákat" készíthetnének.

Szijjártó Péter szerint a világnak ma a valaha volt legbrutálisabb terrorfenyegetéssel kell szembenéznie, hiszen az Iszlám Állam szervezete, az al-Kaida és az elsősorban Afrikában aktív Boko Haram globális terrorhálózatot hozott létre. Ezért alapvető kérdés a fokozott figyelem, az ellenőrzés és az azonnali cselekvés - fűzte hozzá a miniszter, aki szerint minden korábbinál éberebbnek kell lenni.

Ugyanakkor Magyarország már eddig is sok mindent tett, ha úgy tetszik, sok feladatot elvégzett - fejtette ki. Felszámolta például a magas fokon dúsított uránból felhalmozott készletét, megerősítette a hasadóanyagok biztonságát, és az elmúlt években 36 sugárzásmérőt telepített a határokra, továbbá a magyar postát is felszerelte sugárzásmérő készülékekkel - sorolta. Megjegyezte, hogy ez utóbbi intézkedés a hasadóanyagok feketekereskedelmének visszaszorítását szolgálja.

Szijjártó Péter az eddigi eredmények mellett említette még, hogy Magyarország már jóval korábban létrehozta az úgynevezett nukleáris védettségi központot a Magyar Tudományos Akadémia energetikai kutatóközpontjában, amely koordináló szerepet lát el, nyilvántartja és kezeli valamennyi meglévő nukleáris anyag adatait és, természetesen, kapcsolódik a nemzetközi adatcseréhez is. "Magyarország nukleáris szempontból fejlett, biztonsági rendszere pedig kiváló" - foglalta össze a miniszter a Magyarországról kialakult képet és értékelést.

Szijjártó Péter beszámolt arról is, hogy a washingtoni atomcsúcson kontaktcsoport alakult, amely felügyeli és koordinálja a csúcstalálkozón vállaltak végrehajtását. Több atomcsúcs ugyanis nem lesz, ez volt a sorrendben negyedik és egyben az utolsó is.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×