Az áldozatok pontos számát máig nem tudni pontosan, a témát hosszú ideje kutató Matuska Márton vajdasági történész szerint ez elérheti a 40 ezret is.

A legvéresebb események színhelye a Temerin melletti Csúrog (Curug), Zsablya (Zabalj) és Mozsor (Mosorin) volt, ahol szinte a teljes magyar lakosságot kiirtották. Csúrogon 1944 októberében a partizánosztagok házról-házra járva szedték össze az embereket, akiket megkínoztak, majd nyilvánosan kivégeztek. A katolikus templomot ledöntötték, a katolikus temetőt feldúlták, az áldozatok tetemét sintérgödörbe dobálták vagy a szeméttelepen szórták szét. Ugyanez történt a magyar lakossággal a közeli Zsablyán és Mozsoron, a megtorlás áldozatainak holttestét itt is tömegsírokba temették. A három település lakóit 1945 elején háborús bűnösöknek nyilvánították, vagyonukat elkobozták, hozzátartozóikat megbélyegezték. A vérengzés túlélőit gyalogmenetben a tiszaistvánfalvai (Backi Jarak) gyűjtőtáborba vitték, ahol hat-nyolc hónapot kellett eltölteniük. A nélkülözésekbe több mint hatezren belehaltak, köztük több száz gyerek volt, a túlélők nem térhettek vissza otthonaikba.

Az 1944-45-ös szerb megtorlásról 1990-ig nem lehetett beszélni Jugoszláviában, a vérengzéseket csak az elmúlt évtizedben kezdték feltárni. A Vajdasági Levéltárban két és fél éve kezdtek kutatást, az áldozatok adatait adatbázisba szervezik. Idén májusig ide mintegy 16 400 áldozat adata került be, közülük 5268 magyar, 9397 német, 8 magyar/német identitású, 263 szerb, 195 horvát, 85 csaknem tíz nemzetiségi kategóriába sorolható, 1178 embernek nem sikerült azonosítani a nemzetiségi hovatartozását. A regionális levéltárakban 5832 áldozatot azonosítottak.

Az 1944-45-ös eseményekről nyíltan és szervezetten 1990-ben emlékeztek meg először a Vajdaságban. Csúrogon, ahol a kivégzések helyén még ekkor is szeméttelep volt, a falu lakói minden évben virágokat, fakeresztet helyeztek el, de általában már a megemlékezést követő napon nyoma sem maradt annak, hogy az áldozatok hozzátartozói ott jártak. A kivégzettek emlékére a Délvidéken először 2002-ben Csúrogon állítottak emléket, a márvány sírkőre egyetlen mondatot írtak: Akikért nem szólt a harang. A márványtömböt néhány napra rá kidöntötték, később pedig darabokra törték.

A vagyonelkobzást és visszatérési tilalmat rögzítő törvényt a vajdasági képviselőház 2003-ban érvénytelenítette. A szerb parlament 2006-ban fogadta el a politikai kivégzettek és üldözöttek rehabilitációjáról szóló törvényt, amely szerint megszabadulhatnak a háborús bűnösség bélyegétől Csúrog, Zsablya és Mozsor 1944-45-ben ártatlanul kivégzett, illetve elüldözött magyar lakói. A szerb parlament 2011 őszén fogadta el a jóvátételről és kárpótlásról szóló törvényt, de ezt súlyos bírálatok érték, mert tartalmazza a kollektív bűnösség elvét. Ezt 2011. december 5-én a szerb törvényhozás azzal orvosolta, hogy meghozta az új rehabilitációs törvényt, amelynek egyik szakaszával "törlődött" a restitúció folyamatából a - többi között a vajdasági magyarságot is sújtó - "kollektív bűnösség elve". A jogszabály eleget téve a vajdasági magyarság két évtizedes követelésének kimondja: rehabilitálandóak azok, akiket a kollektív bűnösség elve alapján nyilvánítottak háborús bűnössé.

Tomislav Nikolic szerb államfő 2012 novemberi budapesti látogatásán állapodott meg Áder János köztársasági elnökkel abban, hogy közösen fognak fejet hajtani az 1944-45-ös megtorlások vajdasági áldozatainak emléke előtt.