A tiszántúli részek halastavi szempontból – köszönhetően annak, hogy a Tisza 2 tározót megépítették, bár az öntözőcsatorna hálózata eléggé kritikus – egyelőre jelentősebb pusztulások nélkül megúszták a durva aszályt. 60-70 százalékos vizek vannak, ha lesz is termeléskiesés, az az elviselhetőség határát súrolja; a dunántúli helyzet az, ami katasztrofális – hangsúlyozta az InfoRádióban Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

„Már a tavasszal is látszott az, hogy a dunántúli tározók többsége üres, gondolok itt a Velencei-tóra, a Velencei-tavat övező tározórendszerre, a marcali tározóra, a somogyi nagy tározókra... Tehát látszott, hogy a téli csapadék nem tudta feltölteni azokat a tározórendszereket, amelyek legalább valamilyen szinten biztosítékot nyújtottak volna az alattuk lévő tógazdaságoknak, hogy átvészeljék azt az időszakot, ami minden perccel rosszabb, ahogy 20 fok fölé emelkedik a napi csúcshőmérséklet, hiszen a párolgás, a hosszú napos időszak, a szárító meleg szelek naponta 1-2 centimétert elvisznek az amúgy is szűkösen álló vízrendszerből” – vázolta a helyzetet.

Jóslata szerint

a Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek, amit még fokoz, hogy nagyon sok területen megkezdődött az öntözés.

„Értelemszerűen az a gazda, akinek lehetősége és módja volt rá, és jól választotta meg azt a növényt, amit egyébként gazdaságilag érdemes is öntözni, és nem megy el a víz pocsékba, az a gazda bizony mindenképpen öntözni akart” – említette.

Hogy mit kellene most tenni annak érdekében, hogy ez a helyzet a dunántúli tavaknál hosszú távon megnyugtatóan rendeződhessen annak fényében, hogy az aszály és a szélsőséges hőmérsékletek állandósulni látszanak, a tudatosabb vízgazdálkodást említette. Ez a halastavak szempontjából azt jelenti, hogy

fontossági sorrendben meg lehetne egyezni a halastóterületek tulajdonosaival abban, hogy nem mindig eresztik le a lehalászáskor a tavaik vizét. Hasonló rendszer működik például a cseheknél.

Általában itthon a folyamat úgy zajlik, hogy a halastavak vizének 90 százalékát ősszel leengedik, és a maradék 10 százaléknyi vízből kitermelik a halakat, azután kezdődök a ciklus elölről a víz érkezésével, a tavak feltöltésével. Ebbe Lévai Ferenc szerint úgy lehetne beavatkozni, hogy a tulajdonosokat megkérik,

• az adott évben ne halásszák le a tavukat, mert általános vízhiány van az országban, vagy
• úgy halásszák le, hogy egy tavat leengednek, a többi tóból pedig ráengedik a vizet az előzőre, és akkor a tavalyi vizet használhatnák a következő évben.

A szakember is megjegyezte, hogy ez nem annyira előnyös megoldás, mert a „használt” víz rosszabb a frissnél, de még mindig jobb, mint a semmi.

A másik megoldás szerint aki a tájban tartja a tava vizét, az kapna valamilyen támogatást, kompenzálva azt, hogy így „nagy vízből” kellene kitermelnie a halakat, aminek rosszabb a hozama, termelés esik ki.

Lévai Ferenc harmadikként egy hosszabb távú megoldást említett, mégpedig azt, hogy kikotortatják a tározókból az iszapot. Erre a halgazdaságoknak sosem volt pénze, az „ánti világban” is csak állami segítséggel lehetett végrehajtani.

„Ezt az iszapot ma már el lehet helyezni a mezőgazdaságba, és így

a mostani 300 millió köbméteres vízkapacitást, amennyit meg tud őrizni a magyar halastórendszer, föl lehetne bővíteni 350-400 millióra

egy olyan terv alapján, ami rangsorolná a lehetséges műszaki megoldásokat. És azokat a tavakat, amelyeket lehetne kotorni, akár egy évig vagy kettőig szárazon kellene tartani, és mindent el kellene követni, hogy itt maradjon a víz” – mutatott rá az InfoRádióban Aranyponty Zrt. vezérigazgatója arra, hogy a halastavak szárazon történő iszapkotrása a leghatékonyabb hagyományos módszer a tómeder megújítására.

A cikk Barkóczi Bence interjúja alapján készült.