Infostart.hu
eur:
365.53
usd:
316.6
bux:
152582.25
2026. szeptember 15. kedd Enikő, Melitta
Nyitókép: Pixabay

„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

A dunántúli halastavak vannak igazán kitéve az aszály és az extrém hőség veszélyeinek – vélekedett az InfoRádióban az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Lévai Ferenc hangsúlyozta, mindent el kell követni, hogy a megmaradt víz ne fogyjon tovább.

A tiszántúli részek halastavi szempontból – köszönhetően annak, hogy a Tisza 2 tározót megépítették, bár az öntözőcsatorna hálózata eléggé kritikus – egyelőre jelentősebb pusztulások nélkül megúszták a durva aszályt. 60-70 százalékos vizek vannak, ha lesz is termeléskiesés, az az elviselhetőség határát súrolja; a dunántúli helyzet az, ami katasztrofális – hangsúlyozta az InfoRádióban Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

„Már a tavasszal is látszott az, hogy a dunántúli tározók többsége üres, gondolok itt a Velencei-tóra, a Velencei-tavat övező tározórendszerre, a marcali tározóra, a somogyi nagy tározókra... Tehát látszott, hogy a téli csapadék nem tudta feltölteni azokat a tározórendszereket, amelyek legalább valamilyen szinten biztosítékot nyújtottak volna az alattuk lévő tógazdaságoknak, hogy átvészeljék azt az időszakot, ami minden perccel rosszabb, ahogy 20 fok fölé emelkedik a napi csúcshőmérséklet, hiszen a párolgás, a hosszú napos időszak, a szárító meleg szelek naponta 1-2 centimétert elvisznek az amúgy is szűkösen álló vízrendszerből” – vázolta a helyzetet.

Jóslata szerint

a Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek, amit még fokoz, hogy nagyon sok területen megkezdődött az öntözés.

„Értelemszerűen az a gazda, akinek lehetősége és módja volt rá, és jól választotta meg azt a növényt, amit egyébként gazdaságilag érdemes is öntözni, és nem megy el a víz pocsékba, az a gazda bizony mindenképpen öntözni akart” – említette.

Hogy mit kellene most tenni annak érdekében, hogy ez a helyzet a dunántúli tavaknál hosszú távon megnyugtatóan rendeződhessen annak fényében, hogy az aszály és a szélsőséges hőmérsékletek állandósulni látszanak, a tudatosabb vízgazdálkodást említette. Ez a halastavak szempontjából azt jelenti, hogy

fontossági sorrendben meg lehetne egyezni a halastóterületek tulajdonosaival abban, hogy nem mindig eresztik le a lehalászáskor a tavaik vizét. Hasonló rendszer működik például a cseheknél.

Általában itthon a folyamat úgy zajlik, hogy a halastavak vizének 90 százalékát ősszel leengedik, és a maradék 10 százaléknyi vízből kitermelik a halakat, azután kezdődök a ciklus elölről a víz érkezésével, a tavak feltöltésével. Ebbe Lévai Ferenc szerint úgy lehetne beavatkozni, hogy a tulajdonosokat megkérik,

  • az adott évben ne halásszák le a tavukat, mert általános vízhiány van az országban, vagy
  • úgy halásszák le, hogy egy tavat leengednek, a többi tóból pedig ráengedik a vizet az előzőre, és akkor a tavalyi vizet használhatnák a következő évben.

A szakember is megjegyezte, hogy ez nem annyira előnyös megoldás, mert a „használt” víz rosszabb a frissnél, de még mindig jobb, mint a semmi.

A másik megoldás szerint aki a tájban tartja a tava vizét, az kapna valamilyen támogatást, kompenzálva azt, hogy így „nagy vízből” kellene kitermelnie a halakat, aminek rosszabb a hozama, termelés esik ki.

Lévai Ferenc harmadikként egy hosszabb távú megoldást említett, mégpedig azt, hogy kikotortatják a tározókból az iszapot. Erre a halgazdaságoknak sosem volt pénze, az „ánti világban” is csak állami segítséggel lehetett végrehajtani.

„Ezt az iszapot ma már el lehet helyezni a mezőgazdaságba, és így

a mostani 300 millió köbméteres vízkapacitást, amennyit meg tud őrizni a magyar halastórendszer, föl lehetne bővíteni 350-400 millióra

egy olyan terv alapján, ami rangsorolná a lehetséges műszaki megoldásokat. És azokat a tavakat, amelyeket lehetne kotorni, akár egy évig vagy kettőig szárazon kellene tartani, és mindent el kellene követni, hogy itt maradjon a víz” – mutatott rá az InfoRádióban Aranyponty Zrt. vezérigazgatója arra, hogy a halastavak szárazon történő iszapkotrása a leghatékonyabb hagyományos módszer a tómeder megújítására.

A cikk Barkóczi Bence interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton az Arénában: egyre jobban kerestek az orosz katonák, de már ez sem elég, ezért jöhet mozgósítás

Oroszországnak havi 30 ezer katonát kellene toboroznia az ukrán frontra, de erre már úgy sem képes, hogy 12 millió forintnak megfelelő összeget ígér a jelentkezőknek. Ez a magyarázata a 300 ezres mozgósításról szóló híreknek – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×