Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
316.54
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

A teljes árvízi védelemre 600-700 milliárd forint kellene

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője szerint 600-700 milliárd forintból lehetne megvalósítani egy teljes körű árvízvédelmi rendszert, de egyszerre ennyi pénzt védművekre biztosan nem tud költeni a magyar állam - fejtette ki Molnár Béla a Vasárnapi Észak című hetilapnak.

Már most is európai szintű a védelmi rendszer Magyarországon, de két év múlva még jobb lesz - mondta a vízügyi szakember, aki az interjúban szólt arról is, hogy a Dunán a Rajka és Budapest közötti szakasz megvédése a legnehezebb, a fővárostól délre már ritkábbak az árvízi jelenségek, igaz, ha előfordulnak, ott nagyobb is a baj. Hozzátette, az elmúlt tíz évben 251 milliárdot költöttek vízügyi fejlesztésekre.

Fogalmazása szerint Szentendrén az épített, a Margitszigeten pedig a tömlős mobilgát volt az, amit élesben most vetettek be először, de ezen kívül a klasszikus védekezés minden módszerét kimerítette a szakma az idén, amit a tankönyvekben valaha leírtak.

Elmondta: az elmúlt tíz évben ez már a harmadik rekordméretű árvíz volt a Dunán, 2002-ben és 2006-ban is sorra dőltek meg a legmagasabb vízállások, ahogy most is. Ezek alapján következtetni lehet arra, hogy talán előfordulhat a következő években is hasonló mérető árvíz, de a természetet teljes mértékben kiismerni és kiszámítani lehetetlen, elméletet tehát ez alapján semmiképpen sem szabad gyártani.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×