Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
316.52
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Drezda megmenekült

Németországban és Csehországban is nagy erőkkel zajlik a védekezés, illetve a kárelhárítás. A Duna apad ugyan, az Elba azonban tovább árad.

Németországban a Duna után most az Elba áradása miatt kell a helyieknek megfeszített védekezést folytatni. Drezda belvárosa a hírek szerint megmenekeült a napok óta zajló védekezési munkálatoknak köszönhetően. A folyó a BBC jelentése szerint 7 méterrel tetőzött magasabban az ilyenkor szokásos szintjéhez képest. Eddig tízezreknek kellett elhagyniuk otthonukat, és a folyó felsőbb szakaszain, mintegy 700 kilométeren várhatóan még szükség lesz evakuálásra, hiszen az Elba csak a következő napokban tetőzik az ország északi részén.

A hatalmas mennyiségű víz miatt sok helyen gátszakadástól tartanak. Éppen ezért Németországban több tízezer ember dolgozik jelenleg is a védművek megerősítésén és a kárelhárításon, és nem csak az Elba mentén, hanem a Duna egyes szakaszán is, például Deggendorfban, ahol jelentős területeket öntött el a víz a hét közepén a gát átszakadása miatt.

Lasan, de apadnak már a folyók Csehországban. Az Elba ott csütörtökön tetőzött. Az árvíz azonban továbbra is súlyos gondokat okoz az elöntött területeken az ország északi részén. Délelőtt nagyjából hétezer háztartás volt áram nélkül, több mint 1900 gáz nélkül, s rendkívül nehéz a közlekedés a régióban, mert az utak egy része víz alatt áll.

A mentésben részt vevő szakemberek csónakokkal közelítik meg az elárasztott területen maradt embereket, hogy élelmiszert tudjanak eljuttatni hozzájuk. Prágában folyamatosan nyitják meg a metróállomásokat, már csak néhányat nem tudnak használni a helyiek, a magas vízszint miatt azonban még több tucat utat nem lehet használni a cseh fővárosban.

Pozsonynál péntek hajnal óta már apad, a Magyarországgal közös szakaszon még árad a Duna. A szlovák fővárosban 10,3 méteres vízszinten tetőzött, csaknem fél méterrel meghaladva a 2002-ben mért több mint százéves rekordot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

A dunántúli halastavak vannak igazán kitéve az aszály és az extrém hőség veszélyeinek – vélekedett az InfoRádióban az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Lévai Ferenc hangsúlyozta, mindent el kell követni, hogy a megmaradt víz ne fogyjon tovább.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott-e lángra a finomító, Habarovszk ugyanis kívül esik minden ismert ukrán fegyver hatótávolságán. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×