Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
315.96
bux:
0
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Befektetéseket vár a kormányfő Finnországtól - a nap hírei

Nem segélyt, hanem befektetéseket vár Finnországtól Orbán Viktor kormányfő. Bankvásárlásra készül az OTP - erősítette meg Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója. Megkapta Ciprus az első kétmilliárd eurót a mentőcsomagból. A nap legfontosabb hírei május 13-án.

Nem segélyt, hanem befektetéseket vár a kormányfő Finnországtól. Orbán Viktor Helsinkiben a finn miniszterelnökkel találkozott, majd arról beszélt, hogy Magyarországnak nincs szüksége más országok pénzére, sem a Nemzetközi Valutaalap vagy az Európai Unió pénzügyi programjára. Orbán Viktor korábban, a Helsinki Egyetemen tartott előadásában korábban azt mondta: jóléti helyett munkaalapú társadalom kialakítását tűzte ki célul a magyar kormány, és ennek jegyében új, rugalmas adórendszert és munka törvénykönyvét alakított ki. A miniszterelnök szólt arról is, hogy 2010-ben, a kormányváltás után fél év alatt több mint három százalékkal sikerült csökkenteni a költségvetési hiányt, 2012-ben pedig már csak 1,9 százalék volt a deficit, éppen annyi, mint a finneké.

Egyelőre előzetes kérdéseket küldött az Európai Bizottság a magyar kormány pénteken bejelentett pénzügyi intézkedéseiről, azokat nem minősítette a testület - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály hozzátette, személyesen tárgyal kedden Olli Rehn gazdasági és pénzügyekért felelős uniós biztossal. A tervek szerint egyeztetnek a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárásról, illetve a pénteken bejelentett javaslatokról.

Bankvásárlásra készül az OTP - erősítette meg az OTP bank elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Csányi Sándor hangsúlyozta: két olyan pénzintézetről van szó, amely a magyar piac elhagyására készül. Az egyik esetében már írásos ajánlatot tettek, a másiknál az utolsó fázisban vannak az egyeztetések. Csányi Sándor úgy várja, hogy 3-4 hónapon belül lezárulhatnak a tárgyalások. Szólt arról is, hogy elindult a gazdasági növekedés, idén már egy százalékos gyarapodást vár az OTP saját elemző központja . Ugyanakkor a fejlődés ütemét nem tartja megfelelőnek. Csányi Sándor támogatná az áfa csökkentését az élelmiszeriparban, és a fordított áfa átmeneti bevezetését az ágazatban, mert kevesebb kiigazító intézkedésre lenne szükség, ha a feketegazdaság visszaszorításával több bevétele lenne a költségvetésnek.

Minden egészségügyi dolgozó kap az idén béremelést - közölte az egészségügyi államtitkár. Szócska Miklós a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: az összesen 30 milliárd forintos emelés fedezete a dohány- és alkoholtermékek jövedéki adójából befolyó összeg. Hozzátette: januárig visszamenőleg 40 és 45 ezer forint közötti összeggel kapnak többet a 450 ezer alatt kereső orvosok és a kórházi gyógyszerészek, valamint ennyire egészítik ki a diplomás szakdolgozók tavalyi béremelését. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádióban úgy vélte: komoly aránytalanságokat eredményez a mostani bérfejlesztés.

Támogatta az Országgyűlés, hogy a júliusban megnyitó dohányboltokban fagylaltot és jégkrémet is árulhassanak. A parlament most még nem a trafiktörvény újabb módosításáról, hanem a Lázár János államtitkár javaslatához érkező módosító indítványokról döntött. Zárószavazás jövő héten lehet. A termékkör bővítését a költségvetési bizottság kezdeményezte. A parlament döntött arról is, hogy júniustól emelkedik a fogyatékossággal élők támogatása és a vakok személyi járadéka.

A bérleteseknek nem kell felárat fizetniük, míg a nyugdíjasok választhatnak pótjegyet nem igénylő vonatot szerdától- mondta a közlekedési államtitkár. Fónagy János az Országgyűlésben a korábbi szocialista kifogásokra utalva hangsúlyozta: a naponta indított 3 ezer vonatból csak 456 járaton kell majd gyorsvonati pótjegyet váltani. Korábban a parlamentben Tóbiás József, az MSZP képviselője azt mondta: határozati javaslatot nyújtottak be, hogy ne kelljen pótjegyet fizetni az érintett járatokra. Közben az Index úgy értesült: Völner Pál, a nemzeti fejlesztési tárca államtitkára olyan javaslatot ismertetett a Fidesz frakció ülésén amely szerint a diákok és nyugdíjasok bérletkedvezményt kapnának az érintett vonatokra.

Az online pénztárgépekre átállás türelmi határidejének meghosszabbítását kéri az Országos Kereskedelmi Szövetség. A szervezet főtitkára a bonyolult követelmények, a többi között az engedélyezés, gyártás, valamint informatikai programok miatt nem tartja elegendőnek az adóhatóság által korábban megszabott határidőket. Emlékeztetett: az elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgépek június 30-ig, az ezzel rendelkezők december 31-ig működtethetnek bírság megfizetése nélkül.

Pályázni szeretne a 2020-as Labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszínére a Magyar Labdarúgó Szövetség. A tervek szerint a Puskás Ferenc Stadion lenne a pályázatban szereplő létesítmény, ha a pénteken bejelentett intézkedések nem érintik az építkezés jövőre tervezett elkezdését. A hét év múlva esedékes kontinensviadal az európai szövetség korábbi bejelentése szerint 13 ország egy-egy városában lenne.

Megkapta Ciprus az első kétmilliárd eurót a szigetország számára kialkudott mentőcsomagból. Az eurózóna állandó mentőalapja emlékeztetett arra, hogy Nicosia június 30-ig további egymilliárd euróhoz juthat hozzá. A tájékoztatás szerint az összeg a márciusi megállapodás alapján a szigetország lejáró adósságainak megújítását és a költségvetés finanszírozhatóságát szolgálja.

Címlapról ajánljuk

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Érdemi elmozdulás az európai és amerikai határidős indexekben egyelőre nincsen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×