Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
315.71
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Törvényben rögzítették a rezsicsökkentést

Törvényben rögzítette a parlament a rezsicsökkentést: a hétfőn elfogadott jogszabály a földgáz, az áram és a távhő árának január 1-jén bekövetkezett csökkentése mellett előírja a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentését július 1-jével.

A fideszes Németh Szilárd és Ékes József javaslatra elfogadott törvény alapján a díjcsökkentést kötelező feltüntetni a számlán. Ha ez elmarad - és a fogyasztóvédelmi hatóság megállapítja a szerződésszegést -, a szolgáltatónak tízezer forint kötbért kell fizetnie a fogyasztónak.

A jogszabály értelmében a víz- és csatornadíjak a januári összeghez képest csökkennek tíz százalékkal, míg a szemétszállításért - 2014. december 31-éig - a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók.

A törvény felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy rendeletben állapítsa meg az ügyfélszolgálatok elhelyezésére és működtetésére vonatkozó részletes szabályokat, a szakminisztereknek pedig arra, hogy meghatározzák azt a számlaképet, amelyet a víziközmű-szolgáltatók használhatnak.

A szabályozás alapján helyesbíteni kell azokat a törvény hatálybalépése előtt kibocsátott, az idei évre vonatkozó gáz-, áram- és távhőszámlákat, amelyek nem felelnek meg a most rögzített rendelkezéseknek. A földgázellátásról és a villamos energiáról szóló törvények módosításával azt is szabályozták, hogy a mérőórák évenkénti leolvasása között nem telhet el 365 napnál több.

A törvény - amelyet az összes frakció támogatott szavazatával, miközben a független képviselők többsége nemmel voksolt rá - a kihirdetését követő napon lép hatályba.

A javaslat indoklása szerint a családok jövedelmük legkevesebb húsz százalékát fordítják rezsire, az elmúlt hónapokban ugyanakkor több száz panasz érkezett arról, hogy a szolgáltatók nem érvényesítették az előírt rezsicsökkentést.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×