Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
315.08
bux:
148349.49
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Ahonnan a legnagyobb pénzeket kapja Bajnai alapítványa

Több mint kétszázmillió forint adományt kapott 2011-2012-ben a Haza és Haladás Alapítvány - számoltak be pénteki számukban a napilapok, miután az alapítvány Átláthatósági politika címmel közzétette minden, egymillió forintnál nagyobb összegű adományát és kiadását.

A Magyar Nemzet ismertetése szerint a legbőkezűbb adakozó a Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszterhez, illetve Soros Györgyhöz kötődő Center for American Progress (CAP) progresszív politikai kutatóintézet, amely a támogatások több mint felét adta: 2011-ben 209 ezer eurót, mai árfolyamon körülbelül 60 millió forintot, 2012-ben pedig 228 771 dollárt, mai árfolyamon mintegy 52 millió forintot.

A Népszabadság, a Világgazdaság, a Magyar Hírlap és a Népszava is beszámolt arról, hogy a támogatók közt szerepelt az OTP Bank és a Mol is. Az OTP Bank 2011-ben tízmillió, a Mol 2011-ben 10-, tavaly pedig 15 millió forintot adott az alapítványnak. További adományok érkeztek 2011-ben Bojár Gábortól (3 millió forint), a Graphisoft alapítójától, Szigetvári Viktortól (2 millió forint), az alapítvány kuratóriumi tagjától, a Haza és Haladás Egyesület elnökétől és magától Bajnai Gordontól is (4,25 millió forint).

A Haza és haladás Alapítvány honlapja feltünteti a Center for American Progress kutatóintézetet a nemzetközi partnereinek felsorolásában is.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×