Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
314.53
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

140 éve adják ki a Népszavát

140 éves a Táncsics Mihály sugallatára létrejött újság, a Népszava, amelyet kedden Szabad Sajtó-díjjal jutalmazott Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.

A legnagyobb elismerés az, hogy 140 évet élt meg a lap, és még létezik - mondta az InfoRádiónak a Népszava főszerkesztője, aki hozzátette: van mit ünnepelni, hiszen sok történelmi és személyes vihart élt át a lap.

Németh Péter a legemlékezetesebb lapszámnak az 1941-es karácsonyit nevezte, amelyben antifasiszta cikkeket szerkesztettek.

Kiemelte, hogy az 1905-től mostanáig terjedő időszak lapszámait már digitalizálták, a korábbi évekéit most kezdik el, azonban korántsem biztos, hogy mindegyiket meg lehet menteni, mert a savasodás miatt porlad a papír.

A mai fiatalokat egyre nehezebb rávenni arra, hogy politikai napilapot olvassanak. Nehéz a lap fejlesztési céljait megvalósítani, de a Népszava él és létezik, a szerkesztőség pedig mindent megtesz a mostoha körülmények dacára - hangoztatta a főszerkesztő.

Hanganyag: Király István Dániel

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×