Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
325.75
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Jó IMF-megállapodást szorgalmaztak Kötcsén

Magyarországnak jó megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - állapította meg Varga Mihály tárca nélküli miniszter, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Csaba László közgazdász a tizenegyedik kötcsei találkozón.

A zárt rendezvény délelőtti programjáról a szervező Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter számolt be telefonon az MTI-nek.

Mint elmondta: Varga Mihály, Matolcsy György és Csaba László között izgalmas beszélgetés, vita alakult ki egyebek mellett az IMF szerepéről a gazdasági, pénzügyi konszolidációban, amelyről nagyon differenciált értékelést adtak a résztvevők.

"Fontos dolog, hogy lehet IMF-hitel nélkül is élni, mert hogy ez a normális állapota egyébként minden országnak (...), de ha már megállapodást kötünk, akkor nekünk jó megállapodást kell kötnünk" - idézte fel a kerekasztal-beszélgetésen elhangzottakat Balog Zoltán. Az előadók kifejtették - folytatta -, hogy van rossz és van jó IMF-megállapodás, így most az előző kormánynak kellene előállnia és elmondania, pontosan milyet is kötött a valutaalappal, az valóban jó megállapodás volt-e, és amit "most próbálnak számon kérni a jelenlegi kormányon, azt annak idején ők hogy kezelték".

Varga Mihály, Matolcsy György és Csaba László megerősítette, hogy Magyarország alapvetően biztonsági hitelre tart igényt - tette hozzá.

A kötcsei találkozó délutáni programjában szerepel Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető félidős értékelése, Maruzsa Zoltán - aki az MTI korábbi információi szerint az új felsőoktatási helyettes államtitkár lehet - előadása a felsőoktatás és az értelmiség viszonyáról, Balog Zoltán beszéde a szegénység elleni stratégiákról, majd az utolsó két és fél órában Orbán Viktor felszólalása és a miniszterelnökkel való beszélgetés zárja a rendezvényt.

A kötcsei "pikniket" 2004 óta rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×