Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Félmillió forintot adott a fővajda a Hetényi kórháznak

Az újszülöttek sárgaságát kezelő speciális berendezést vásárol a Hetényi Géza Kórház abból a félmilliós adományból, amelyet az országos cigány fővajda a Vajdák a Romákért Alapítvány képviseletében személyesen adott át kedden az intézmény főigazgatójának.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Újszászon élő Kállai Csaba cigány fővajda az adományozás előzményeiről szólva az eseményen elmondta: július 27-én rendezték Budapesten a III. Nemzetközi Cigányvajda Találkozót, ahol a megjelentek egy részétől ékszereket kapott ajándékba. Ezek értékesítéséből összesen mintegy másfél millió forint gyűlt össze, mely "a népe között szétosztva kevésnek bizonyulna, ám a kórházakban életet menthet" - fogalmazott. Ezért a Vajdák a Romákért Alapítvány az összegből a közelmúltban 1 millió forinttal támogatta a Heim Pál Gyermekkórházat. A szolnoki Hetényi Géza Kórháznak pedig félmillió forintot hozott ajándékba a szervezet képviseletében - tette hozzá, jelezve, hogy az intézmény a jövőben is számíthat hasonló segítségre.

Bene Ildikó főigazgató az MTI kérdésére válaszolva elmondta, a pénzből némi kiegészítéssel a kórház alapítványa egy körülbelül 800 ezer forint értékű mobil kékfény lámpát vásárol. A korszerű berendezés a sárgaságban szenvedő újszülöttek gyógyítását szolgálja.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×