Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Zászlófelvonástól a tűzijátékig - az ünnepi program

A Kossuth Lajos téri zászlófelvonással és a tisztavatással kezdődnek a központi rendezvények hétfőn Budapesten, az augusztus 20-i ünnepen.

Kitüntetéseket adnak át a Parlamentben, este hét órától pedig a Puskás Ferenc Stadionban tartják Magyarország londoni olimpikonjainak hivatalos állami köszöntését. Az ünnepi szentmise délután öt órakor kezdődik a Szent István-bazilika előtt, a szertartás pedig a Szent Jobb-körmenettel zárul.

A központi ünnepségek a fővárosban reggel fél kilenckor kezdődnek a Kossuth Lajos téren, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország nemzeti lobogóját, majd a több évtizedes hagyomány folytatásként tisztté avatják az újonnan végzett honvédtisztjelölteket. Az eseményen beszédet mond Hende Csaba honvédelmi miniszter, az eskütétel után pedig Áder János államfő elsőként köszönti ünnepi beszédével őket.

Délelőtt 11 órakor a Parlament kupolatermében a köztársasági elnök átadja az állami kitüntetéseket, a Magyar Érdemrend nagykeresztjét, középkeresztjét a csillaggal és középkeresztjét. A ceremónián részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is.

Ugyancsak az Országházban adja majd át a Külhoni magyarságért díjakat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Az ünnepi szentmise délután öt órakor kezdődik a Szent István-bazilika előtt. A liturgiát Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vezeti majd, a szentbeszédet pedig Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mondja. Az eseményre, amelyen jelen lesz Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, meghívták mások mellett a közjogi méltóságokat, a kormány és a diplomáciai testület tagjait, továbbá a parlamenti pártok reprezentánsait.

A szertartás a Szent Jobb-körmenettel zárul, amely a Szent István tér-Zrínyi utca-Október 6. utca-József Attila utca-Széchenyi tér-Zrínyi utcán haladva tér vissza a bazilika előtti térre. A körmenetben az ereklye előtt az Apostoli Szentszék által elismert szerzetes- és lovagrendek, az apostoli élet társaságai, valamint a plébániák zarándokcsoportjai vonulnak.

Este hét órától a Puskás Ferenc Stadionban, a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon tartják Magyarország londoni olimpikonjainak hivatalos állami köszöntését. A hat éve elhunyt Gyulai István egykori sportriporterről, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) volt főtitkáráról elnevezett rendezvény - amelynek a mottója az idén: Ünnepelj a győztesekkel! - délután két órakor kezdődik. A belépés díjtalan, de jegyhez kötött.

A nemzeti ünnep alkalmából vasárnap és hétfőn mindemellett koncertekkel, légi és vízi parádéval, néptáncelőadásokkal, továbbá különböző családi programokkal várják a látogatókat Budapesten. Vasárnap délben nyílik meg például a Magyar ízek utcája az Erzsébet híd budai hídfője és a Bem tér között, hétfő délelőtt a Duna felett és a folyón vízi és légi parádé lesz látható, a Parlamentben délután egytől este nyolc óráig nyílt napot tartanak, a tűzijátékot pedig szokás szerint este kilenc órától tekinthetik meg az érdeklődők.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×