Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szegedi Csanád felkereste Köves Slomó rabbit - lapszemle

Pénteken Szegedi Csanád találkozott Köves Slomóval - olvasható a Népszabadságban. A Magyar Nemzet azt írja, a hatóságok eddig nem tudták zár alá venni V. László vagyontárgyait.

Szegedi Csanád felkereste Köves Slomó rabbit; pénteken találkoztak az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség központjában - írja a Népszabadság. A Jobbikból kilépett európai parlamenti képviselő a lap szerint azt mondta: "ha az elmúlt években tettem bármi olyan kijelentést, ami megsértette volna a zsidó közösséget, azért elnézést kérek".

Lapértesülések szerint a hatóságok eddig nem tudták zár alá venni a rendőrségi korrupciós botrányban bűnszervezet vezetésével gyanúsított V. László vagyontárgyait, mert azok a családtagjai nevén vannak. A Magyar Nemzet viszont úgy tudja, az évek óta hatályos jogszabályok erre lehetőséget adnak és a nyomozók már az értékek lefoglalásának jogi hátterét készítik elő.

Az egészségügyi világszervezet szerint sikerült megállítani az ugandai Ebola-járvány terjedését, az összes fertőzöttet - és mindenkit, aki érintkezett velük - karanténba zárták - tudósít az Index.

A Portfolio.hu arról ír, hogy huszonöt ajánlott részvényből álló listát állított össze a UBS vagyonkezelési részlegének vezető stratégája a legvagyonosabb amerikai ügyfeleinek. A portál szerint úgy tűnik, a csapat szereti a ciklikus papírokat, amelyek igen érzékenyen reagálnak a gazdasági teljesítmény változására.

Görögország, Horvátország és Törökország a legkedveltebb magyar úticél. A három ország valutája viszont nem azonos. Nagy kérdés, hogy most vajon lírát, kunát vagy eurót érdemes váltani és főleg mennyit? - teszi fel - majd válaszolja meg - a kérdést a Pénzcentrum.hu.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×