Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Csatárynak több lehet a felelőssége, mint amivel az ügyészég meggyanúsította"

A háborús bűncselekményekkel gyanúsított Csatáry Lászlónak több lehet a felelőssége, mint amivel az ügyészég meggyanúsította - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Gellért Ádám nemzetközi jogász, a Holokauszt Emlékközpont "Kőrösmező 1941" kutatócsoport vezetője, a lex Biszku kidolgozója, amikor ismertette a témában frissen feltárt magyar és szlovák levéltári iratokat.

A kassai levéltár adatai alapján a városi gettóból 1944. május 15. és június 2. között csaknem 12 ezer embert deportáltak Auschwitzba. A helyi vasútnál dolgozók korábbi vallomásai több mint 15.700 deportáltról szóltak, ám erre vonatkozó hiteles feljegyzést nem találtak - hangsúlyozta Gellért Ádám.

A sajtótájékoztatón több olyan dokumentumot is bemutattak, amelyen Csatáry László aláírása alatt "gettóparancsnok" titulus szerepel. (Csatáry László a Magyar Hírlapnak néhány napja azt nyilatkozta, "a deportálásokban nem vettem részt, a két kassai gettónál mindössze négyszer jártam, az oda zárt zsidók fölött pedig nem a rendőrség, hanem a németek diszponáltak".)

Gellért Ádám, aki idén áprilisban kezdett levéltári kutatásokat a témában, azt mondta: nem áll rendelkezésre olyan írásos dokumentum, amely bizonyítaná, hogy a Csatáry László ellen 1948-ban, Csehszlovákiában lefolytatott perben halálra ítélték volna a férfit.

A nemzetközi jogász a felelősséggel kapcsolatban emlékeztetett a háborús bűnösök nürnbergi pereiben képviselt amerikai álláspontra, amely szerint "a bűnös parancs továbbítása is bűncselekmény". (Csatáry László múlt heti ügyészségi kihallgatásán tagadta bűnösségét, de érdemi vallomást tett a 68 évvel ezelőtt Kassán történtekről, a többi között hivatkozott arra is, hogy parancsot teljesített, a kötelességét végezte.)

Gellért Ádám hozzátette: Csatáry László ügyében lényegesen több bizonyíték áll rendelkezésre, mint a tavaly bizonyítottság hiányában felmentett Képíró Sándor perében. Mint elmondta: a tavaly ősszel elhunyt Képíró Sándor csendőr százados ellen mindössze egyetlen tanúvallomás alapján emeltek - háborús bűncselekmény elkövetése miatt -- vádat.

A Simon Wiesenthal Központ vezetője, Efraim Zuroff július közepén, a budapesti ügyészségen járt, bizonyítékot adott át Hetényi Gábor ügyésznek arra vonatkozóan, hogy Csatáry László kulcsszerepet játszott körülbelül 300 zsidónak Kassáról az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijba történt deportálásában, ahol 1941 nyarán szinte valamennyiüket meggyilkolták. Gellért Ádám kutatásai szerint Csatáry László 1941-ben Kecskeméten dolgozott.

Szita Szabolcs, a budapesti Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója a szerdai sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, "céljuk nem az ítélkezés vagy a felmentés, hanem hiteles dokumentáció bemutatása Csatáry tevékenységéről".

Csősz László, az emlékközpont munkatársa elmondta: példátlan gyorsasággal, alig 56 nap alatt jelölték meg és gyűjtötték össze a vidéki zsidókat, majd további 56 nap alatt csaknem 440 ezer embert deportáltak. Ez nem sikerülhetett volna a magyar közigazgatás kollaborációja nélkül - fogalmazott a kutató.

A háborús bűntettel gyanúsított 97 éves Csatáry Lászlót egy héttel ezelőtt helyezte házi őrizetbe a Budai Központi Kerületi Bíróság.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×