Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Sírokat rongáltak meg a zsidó temetőben

Megrongáltak ötvenhét sírt vasárnapra virradóra a kaposvári zsidó temetőben, amit a Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke rasszista indíttatású cselekedetnek nevezett. Az ügyben nyomravezetői díjat ajánlottak fel, és a városháza is feljelentést tesz; a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

A Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke egyértelműen rasszista indíttatású cselekedetnek tartja a helyi zsidó temetőben történt sírrongálásokat, Róna László szerint ugyanakkor lényegtelen, hogy milyen temető halottjait gyalázták meg, hiszen bárhol teszik ezt, az felháborító és céltalan tett.

A hitközség vezetője vasárnap a temetőben tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a kaposvári zsidó temető utcáról is jól látható területén szisztematikusan ledöntötték az emlékműveket olyan halottak sírhelyeiről, akiknek élő hozzátartozója már szinte nincs, ezzel a rasszista cselekedettel megölték az emléküket is.

Hozzátette, hogy az ötvenhét síremlék megrongálásával a tettesek 250 elhunyt emlékét gyalázták meg, mivel ide temették közös sírba a mosdósi zsidó temető exhumáltjait is. Az elkövetők 3,5 millió forint kárt okoztak, ami a helyi zsidó hitközség éves költségvetésének másfélszerese.

A hitközség vezetője arról is beszámolt, hogy magánszemélyek, továbbá Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke is 100-100 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki érdemben segíteni tudja a rendőrséget a tettesek megtalálásában.

"Aki ilyet tesz az nem somogyi, legfeljebb Somogyban lakik. Somogy Megye Közgyűlése korábban határozatban is elítélte a hasonló cselekményeket, de most is fel kell emelni a szavunkat. Az emberi méltóság védelme mindenekfelett áll" - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében Gelencsér Attila.

Az ügyben a városháza is feljelentést tesz, és megad minden segítséget a rendőröknek, hogy a tetteseket mielőbb elfogják - közölte Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere. "A város vezetése és minden jóérzésű kaposvári polgár elítéli ezt a gyalázatos tettet, amely értelmetlen és amely nem vezet sehova" - írta a közleményben a polgármester, aki szerint az ilyen magatartásnak nincs helye Kaposváron.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×