Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Így erősítenék a filmturizmust

A nyugaton jól működő filmturizmust szeretné itthon is erősíteni a Magyar Turizmus Zrt. Azt kívánják elérni, hogy Budapest valóban Budapestként szerepeljen a filmekben.

Egyre több filmet forgatnak Budapesten, de a magyar főváros egyelőre nem Budapestként, hanem - például a Die Hard esetében - Moszkvaként szerepel a filmben. Éppen ezért elég kevesen jönnek Budapestre csak amiatt, mert látták egy filmben - mondta a Magyar Turizmus Zrt. nemzetközi piacfejlesztési menedzsere.

Bacsa Krisztina közölte: ritkán volt olyan turista, aki azért utazott Magyarországra, mert mondjuk látta a Kémjátszmát Eddie Murphyvel. Inkább az a jellemző, hogy az idegenvezetők beszélnek az itt forgatott filmekről, és ettől kap kedvet a külföldi látogató - tette hozzá.

A cég célja, hogy kampányt építsen a filmekre. A filmturizmus viszonylag új trend, de nyugaton ez már jól működik - mondta Bacsa Krisztina. Szerinte nagy szó, hogy a közeljövőben két olyan filmet forgatnak a fővárosban, ahol valóban Budapest lesz a helyszín, és egy esetben a címben is megjelenik a főváros neve.

A nemzetközi piacfejlesztési menedzser közölte, Magyarország jó megítélésnek örvend, ez részben Andy Vajnának is köszönhető.

Bacsa Krisztina ugyanakkor szólt arról is, hogy ha rendszeressé válnak a forgatások a fővárosban, a sok útlezárás és terelés terhessé válhat a budapestiek számára.

Hanganyag: Windisch Judit

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×