Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

MSZP: a kormány semmit sem tett a munkanélküliség ellen

Az MSZP alelnöke szerint az Orbán-kormány két év alatt semmit sem tett a foglalkoztatás növeléséért és a munkanélküliség ellen, miközben csökkentette az állástalanok ellátását és a közmunkabért.

Gúr Nándor azt mondta: a kabinet foglalkoztatáspolitikájának kudarcát jelzi, hogy 75 ezerrel kevesebb embernek van állása, mint a pénzügyi-gazdasági válság előtt, 2008 szeptemberében. A parlament foglalkoztatási bizottságát vezető szocialista politikus szerint ez elsősorban azzal függ össze, hogy a kormányzati politika miatt hiányzik a Magyarország iránti befektetői bizalom.

Gúr Nándor a miniszterelnök Facebook-oldalára feltett videoüzenetére reagálva azt mondta: a reálbérek csökkennek, a közfoglalkoztatási minimálbér pedig a 2010-es havi 60.200 forintról 47 ezer forintra csökkent, és az infláció miatt évről évre kevesebbet ér.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×