Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Befejeződhet a Városligeti Műjégpálya rekonstrukciója

Kiírta a Városligeti Műjégpálya rekonstrukciójának befejező építési munkálataira vonatkozó pályázatot a fővárosi önkormányzat. A rekonstrukció értéke 117 millió forint, az elvégzendő munkálatok között szerepelnek a belsőépítészeti, épületgépészeti és erősáramú szerelési feladatok.

A felújítás 2009-ben kezdődött, és 4,7 milliárd forintba került, ennek kétharmada uniós támogatás. Az eredeti átadás tavaly augusztus végén lett volna, de a rekonstrukció tervezésekor figyelmen kívül hagyták az épület műemléki jellegét és az ebből adódó szakhatósági követelményeket.

A városligeti komplexum kivitelezési munkálatai nagyrészt tavaly novemberben elkészültek, csak az utólagos javítások és a végső takarítás volt hátra. Idén januárban azonban a főváros azonnali hatállyal felmondta az építési szerződést a Hérosz Építőipari Zrt.-vel, mert a főváros felhívásai ellenére a vállalkozó nem teljesített szerződésszerűen.

A létesítményt tavaly december 13-án két hétre ideiglenesen megnyitották, majd januárban ott tartották a gyorskorcsolya Európa-bajnokságot.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×