Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A büdzséről vitáztak a parlamentben

A múlt héten benyújtott költségvetés tematizálta az Országgyűlés napirend előtti felszólalásait.

Tóbiás József, az MSZP képviselője a múlt héten benyújtott költségvetést kritizálta. Az egészségügyi ágazatról úgy fogalmazott, a kormány által dobott mentőöv inkább fejen találta a dolgozókat. A gyógyszerkassza keretének csökkentése pedig azt jelenti, hogy minden második eddig támogatott gyógyszer kikerül a támogatott gyógyszerek köréből. Az egykulcsos adó a szegényebbet még szegényebbé, a gazdagabbat pedig gazdagabbá tette, ám hamarosan - a politikus szerint - kétszintű lesz a társadalombiztosítás.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a forráskivonásról nem felejtette el megjegyezni, hogy a szocialista kormányok miatt van rá szükség. Hangsúlyozta, hogy a béremeléseket nem elvonásokból fedezik, hanem például az egészségügyi termékdíjból, illetve a rendszer átszervezéséből. A magyar egészségügyet éppen azért kell újraszervezni, mert egyáltalán nem volt garantált, hogy minden magyar állampolgár hasonló színvonalú ellátást kaphat.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a fenntartható fejlődésről szóló riói konferencia 20. évfordulójára szervezett találkozóra, a Rio +20-ra hívta fel a figyelmet, amelyen Áder János köztársasági elnök képviseli Magyarországot. Illés Zoltán államtitkár hangsúlyozta, hogy a Brazíliában rendezett konferencia óta környezetvédelmi szempontból bolygónk egyáltalán nem került jobb helyzetbe.

Az LMP-s Vágó Gábor úgy látta, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tündérmeséjéből a bizonytalanság és a növekvő adóterhek miatt egy megrázó thriller lett. Ismét a hárommillió szegény országa lettünk, az új adókat pedig szintén az állampolgároknak kell kifizetnie. A képviselő aláhúzta: kormány- és adórendszer-váltásra lenne szükség.

Cséfalvay Zoltán államtitkár Spanyolország elmúlt éves gazdaságpolitikai tevékenységét hozta például és úgy fogalmazott: egy év alatt el lehet rontani mindent egy rossz gazdaságélénkítő programmal. Ezért szorítják 3 százalék alá az államháztartási hiányt és próbálják csökkenteni az államadósságot - szögezte le az államtitkár.

Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője úgy látta, hogy az elmúlt évek kormányai egyre csak megszorításokkal próbálják a válságot túlvészelni, mégpedig a magyar gazdaság torz szerkezete és az Európai Unió miatt, ezért népszavazást javasolt a közösségből való kilépésről.

Cséfalvay Zoltán államtitkár leginkább az adósságból finanszírozott fogyasztói társadalom és a szintén adósságból finanszírozott növekedésben látta a problémát. Az uniós tagságnak pedig nem az uniós támogatások jelentik az igazi előnyét, hanem, hogy az ország egy nagy, közös piac része.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a költségvetés védelmében nem értette, hogy a szocialisták a megszorítás szóval dicsérnek, vagy kritizálnak, hiszen legtöbbet dicsért politikusaik hajtották végre a legtöbb megszorítást. Azt pedig, hogy az egészségügyi dolgozók megkapják-e béremelésüket, jó vitának tartotta, hiszen 2008-ban még arról volt szó, hogy milyen forrásokat vegyenek el a közalkalmazottaktól. 2012 az első olyan év, mikor megszűnhet a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás. A költségvetés nemcsak stabilizál, hanem értéket is őriz: a gyerekes családok támogatásával.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×