Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hoffmann: Módosítják a köznevelési törvényt

Egy-két ponton várhatóan módosítani kell az új köznevelési törvényt - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az MR-1 Kossuth rádió Ütköző című műsorában pénteken. Hiller István korábbi szocialista oktatási miniszter szerint nem jó a törvény, és ezt a kormány is belátta.

Hoffmann Rózsa azt mondta, hogy "szándékosan kerettörvényt alkottak," amelyet most töltenek meg tartalommal. Elmondta: egy iskolafenntartó központ létrehozásán dolgoznak, csak a hatósági feladatok maradnak a kormányhivataloknál.

Szólt arról is, hogy jobban járnak a pedagógusok az életpályamodellel: átlagosan 50-60 százalékkal nőhetnek a keresetek, és mindenkinek emelkedik a bére.

Hiller István szerint erre legalább 280-300 milliárd forint kell, ami több, mint az idei költségvetési tartalék, és azt kérdezte: egyeztetett-e az államtitkár erről a gazdasági miniszterrel. Hiller István a tervezett központra reagálva azt mondta: ez orwelli terv.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×