Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kövér László nem kér bocsánatot

Erdélybe utazott Kövér László. Az Országgyűlés elnöke magányszemélyként segíti a Magyar Polgári Párt választási kampányát. Az RMDSZ úgy véli, ez durva beavatkozás a román belpolitikába. Sigmond Árpád összefoglalója.

A marosvásárhelyi reptéren őt váró újságíróknak Kövér László házelnök elmondta, hogy látogatását jól megfontolta, és mivel jogi akadályát nem látta annak, hogy magánemberként ellátogasson egy EU-tagállamba, hát elment segíteni a Magyar Polgári Párt választási kampányát, akárcsak négy évvel ezelőtt. Hozzátette: körútja során mintegy ötven településen áll meg.

A Nyírő József újratemetésére vonatkozó kérdésekre Kövér László elmondta, hogy a hamvak jelenleg Budapesten vannak és nem kíván eleget tenni Victor Ponta román miniszterelnök bocsánatkérési felszólításának.

"Abban bízom, hogy a kedélyek lenyugszanak. Ha túl vagyunk a választási kampányon, várhatóan mindenki azon munkálkodhat, hogy a román-magyar együttműködés miként térhet vissza abba a kerékvágásba, amelybe az előző román és a mostani magyar kormány jótékony együttműködése terelte." - jelentette ki a házelnök.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Kelemen Hunor azonban úgy vélte, hogy Kövér László beavatkozása a romániai választási kampányba elronthatja mindazt, amit románok és magyarok közösen felépítettek az elmúlt huszonkét évben.

Pászkán Zsolt, az Eurocom politikai elemzője ezzel szemben nem tekinti politikai beavatkozásnak a látogatást. Magyarországi kampányokban is láttuk, ahogy a különböző európai politikusok a pártcsaládjukhoz kötődve részt vettek akár az országgyűlési választások kampányában, de az RMDSZ esetében is voltak ilyen fajta látogatások akkor, amikor mondjuk a szocialista kormányok voltak hatalmon - fejtette ki.

Pászkán Zsolt a Nyírő József újratemetése miatti látogatást nevezte inkább beavatkozásnak, mert - mint mondta - a történtek után a kormánypártok mellett már az ellenzék is előszeretettel alkalmazza a "magyar kártyát".

Victor Ponta Kövér László erdélyi tartózkodásáról úgy nyilatkozott, hogy "teljességgel nem helyénvaló", és a román hatóságok nem késlekednek majd intézkedni a magyar politikussal szemben, ha megsérti a törvényeket. Erre reagálva a házelnök kabinetfőnöke azt mondta: Kövér László eddig is tiszteletben tartotta, és a jövőben is maradéktalanul tiszteletben tartja a román törvényeket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×