Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Béremelést követelnek a pedagógus szakszervezetek

A közszférában a bérek januári, 20 százalékos emelését, valamint a köznevelési és a szakképzési törvény bevezetésének egy évvel való elhalasztását követelték pedagógus szakszervezetek vasárnap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt tartott pedagógusnapi demonstráción.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy fogalmazott: elfogyott a reményük, a hitük és a pénzük.

Cinikus, aki azt mondja, hogy a jelenlegi bérhelyzetet fenn lehet tartani - mondta, az elnök, aki szerint az életpályamodell bevezetéséhez szükséges pénzt a pedagógusoktól elvett forrásokból akarják előteremteni.

Hofmann Rózsa oktatási államtitkár azonban sem lát esélyt arra, hogy törvények szeptemberi bevezetését egy évvel későbbi időpontra tegyék.

A tüntetők a Jászai Mari térről fúvós zenekar felvezetésével vonultak a minisztérium épülete elé, ahol Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke arról beszélt, hogy összeomlik a közoktatás rendszere, ha szeptember elsején életbe lép a köznevelési és a szakképzési törvény.

Galló Istvánné hangsúlyozta, nem hagyják tönkretenni a magyar közoktatást. Szerinte, ha nem halasztják el a köznevelési és a szakképzésről szóló törvény bevezetését, azzal jóvátehetetlen károkat okoznak.

Mendrey László kiemelte, hogy elfogyott a reményük, a hitük és a pénzük is. Somogyi László, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke szerint előre látható, hogy a költségvetés állapota nem teszi lehetővé a tanárok megfelelő életpályamodelljének kialakítását.

A tüntetés végén a szakszervezetek közös petíciót adtak át követeléseikről a minisztérium képviselőinek. A demonstráción a pedagógus szakszervezetek mellett legnagyobb érdekképviseletek, a LIGA, az MSZOSZ, a Szolidaritás és a Hallgatói Hálózat képviselői is megjelentek, de támogatták a rendezvényt külföldi szervezetek is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×