Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Balog Zoltán: A mindennapos testnevelés bevezetése az egyik fő cél

A mindennapos testnevelés bevezetését és a sport integráló erejét emelte ki az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága előtt megtartott keddi meghallgatásán Balog Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) miniszterjelöltje.

A politikus hangsúlyozta, a mindennapos testnevelést az iskolai nevelés-oktatás első, ötödik és kilencedik évfolyamán idén szeptember 1-től, felmenő rendszerben szervezik meg, illetve a későbbiekben ki kell terjeszteni a szakképzések, a gimnáziumi és szakiskolai oktatás irányába is.

Balogh úgy fogalmazott, a sport az egyik legfontosabb preventív tényező a különböző társadalmi csoportok integrálásának kérdésében, egyúttal nemzetstratégiai közösségi érdeket jelent, s a szegénység elleni küzdelemben is nagy szerepet játszik.

"A sport az a világ, amely az állam által vállalt feladatok nélkül nem tud működni" - tette hozzá. "Úgy gondolom, hogy a sportirányításban erősítettünk az elmúlt 1-2 évben. Az egyik legnagyobb eredmény a társaságiadó-kedvezményből igényelhető sportcélú támogatások bevezetése, de a Magyar Olimpiai Bizottság önállóvá válása is előrelépés, ugyanakkor a mindennapos testnevelés kérdésében még erőfeszítésekre lesz szükség."

Balogh azt mondta, korábban a Magyarországon működő cégek 7,5-11 milliárd forintot adtak sportcélú támogatásra, a 2011. adóévben pedig már mintegy 24 milliárd forint tőke áramlott az öt látvány-csapatsportágba (labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, vízilabda, jégkorong).

"Mindemellett fontos feladat, hogy a rendszer átlátható legyen, ezért szintén kiemelt téma a nemzeti sportinformációs rendszer felépítése" - jelentette ki a politikus.

Balog Zoltán a Sport- és turizmusbizottság tagjainak kérdéseire válaszolva többek között arról beszélt, hogy az olimpikonok juttatásáról, illetve ösztöndíjairól a nyári londoni játékok után mindenképpen egyeztetnek. A társaságiadó-kedvezményekből igényelhető támogatások kibővítéséről, további sportágak bevonásáról pedig azt mondta, először örülni kell annak, hogy már működik a rendszer, ugyanakkor a lista nem zárt, más sportágak is bekerülhetnek a támogatottak közé, de ez az aktuális gazdasági helyzettől is függ. A politikus a Sportkórház jövőjét firtató kérdésre azt válaszolta, a mostani ciklusban mindenképpen meg kell oldani az intézmény ügyét, s jelenleg három verzió van az egészségügyi államtitkárság asztalán, de a végső döntést a sportért felelős államtitkársággal együtt hozzák majd meg.

A tanácskozás végén a bizottság tagjai - 12 igen szavazattal, két nem ellenében, két tartózkodás mellett - elfogadták Balog miniszteri jelölését, aki - ha minden meghallgatásán túl van - jövő hétfőtől irányíthatja az elnevezésében Emberi Erőforrás Minisztériumra változó minisztériumot.

Az oktatási bizottság is támogatja

Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottsága támogatja Balog Zoltán miniszterjelöltségét a május 14-től felálló Emberi Erőforrások Minisztériuma - korábban Nemzeti Erőforrás Minisztérium - tárca élére.

Balog Zoltánt a testület keddi budapesti ülésén 13 igen szavazattal támogatta, az ellenzék egységesen nemmel voksolt.

A miniszterjelölt kiemelte: különböző részérdekeket a tárcán belül egyensúlyba kell hozni, és ezt el kell vinni a fejlődés irányába. Mint mondta, van elképzelésük arról, hogy miként építsék újjá az országot, s ebből vezetik le a feladataikat.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×