Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Elhunyt Vértessy Sándor televíziós újságíró

Életének nyolcvanharmadik évében, május elsején rövid szenvedés után meghalt Vértessy Sándor, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Rózsa Ferenc-díjas és Aranytollas tagja, a Magyar Televízió örökös tagja, volt főmunkatársa - közölte a család.

Az MTV arcképcsarnoka azt írja róla, hogy Vértessy Sándor megszámlálhatatlan műsor készítője és "arca" volt. Otthon volt a dokumentumfilmes műfajban éppúgy, mint a nagyszabású, többhelyszínes élő közvetítésekben és játékokban. Műsorvezetőként, szerkesztőként, rendezőként egyaránt dolgozott.

Főbb munkái közé tartozott egyebek mellett a Tévé jelenti című heti közéleti magazin, riporterként és műsorvezetőként dolgozott a Kék Fény bűnügyi műsorban is, a Riporter kerestetiknek pedig műsorvezetője, később zsűritagja volt.

Vértessy Sándort az MTV és az MTVA saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×