Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A Dunához közelebb kerül a József Attila-szobor

A Kossuth téren álló József Attila-szobor egy éven belül a Parlament Duna-parti homlokzata előtt létrehozandó sétányra, jelenlegi helyéhez képest a folyóhoz mintegy 20 méterrel közelebb kerül - jelentette be szerdán Budapesten Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője és Vadász György építész, a szobor társtervezője.

A Kossuth-tér átalakítását célzó Steindl Imre Program során jelentősen megújul a dunai rakpart is: többek között megszűnik a Parlament déli oldalánál található gépkocsifelhajtó, így a folyóparti korzó az Erzsébet-hídtól a Margit-hídig gyalogosan is végigjárható lesz - közölte Wachsler Tamás az április 11-én, József Attila születésnapján, a költészet napján tartott sajtótájékoztatón.

Vadász György elmondta, hogy az általa készített tervek szerint a Dunánál címet viselő József Attila-emlékmű a tér átrendezése során erre a sétányra, a jelenleginél méltóbb, "a rakodópart alsó kövén ültem" verssornak megfelelőbb helyre kerül.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×