Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Navracsics: Akár kormánytag is lehet Schmitt Pál utóda

Elképzelhető, hogy pártpolitikus lesz az új köztársasági elnök - közölte Navracsics Tibor az InfoRádió Arénájában. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint az a fontos, hogy az államfő az eskü után ne kötődjön egyik párthoz sem.

Több eljárás is elképzelhető a köztársasági elnök személyének kiválasztása kapcsán - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Navracsics Tibor, aki hozzátette: volt már ötpárti egyeztetés hétfőn, és ez is azt mutatja, hogy megkísérelnek a pártok egy konszenzusos jelöltet állítani.

A parlamenti matematikából adódóan a Fidesz-KDNP egymaga el tudja dönteni akár már az első fordulóban, hogy ki legyen Schmitt Pál utóda - hangsúlyozta a közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki kiemelte: a Fideszen belül Orbán Viktort illeti meg a jelölés joga. A miniszterelnök április 16-ig nevezi meg a frakció előtt, ki vagy kik a jelöltjei, ezt követően dönt a frakció, hogy kit jelöl elnöknek.

Úgy véli, eddig minden államfőt a máik oldal szoros pártkötődéssel vádolta meg. A "hagyomány" eddig az értelmiségi típusnak kedvezett, így most elképzelhető, hogy pártpolitikus, sőt kormánytag lesz az új köztársasági elnök - fűzte hoztá.

Navracsics Tibor azonban nem tartja fontosnak a politikai dimenziót az elnöki funkció szempontjából. Szerinte ugyanis sokkal lényegesebb az, hogy az eskü után már ne lehessen megmondani, hogy milyen mértékben kötődik egy párthoz, mert az államfő a nemzet egységének megtestesítője.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×