Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Elszállították a Károlyi-szobrot a Kossuth térről

Elszállították a Károlyi-szobrot a Kossuth Lajos térről - közölte Wachsler Tamás, a Steindl Imre program vezetője.

A programvezető elmondta: a szobrot a tér felújítása miatt esedékes régészeti munkák megkezdése miatt kellett elszállítani. Az alkotást egy műhelybe vitték, ahol restaurálják, majd ezt követően Siófokon állítják fel.

Wachsler Tamás az MTI érdeklődésére elmondta azt is, hogy csak április közepe után lesz világos, kerül-e valamilyen alkotás a szobor helyére.

Az MTI helyszíni tudósítója azt tapasztalta, hogy már a szobor felett lévő ívet bontják a munkások.

Az MSZP aktivistái, akik őrséget vállaltak a szobor mellett, most is a helyszínen vannak. Egyikük, Patek Gábor kispesti helyi képviselő közölte: demonstrálni fognak, hogy tiltakozzanak a szobor elbontása ellen.

Az alkotás elbontását az Országgyűlés Hivatala kezdeményezte a Kossuth téri rekonstrukcióhoz kötődően. A siófoki képviselő-testület február 23-án már elvi döntést hozott a szobor befogadásáról, annak elhelyezéséről azonban még határoznia kell. A tervek szerint a szobor a vasútállomás előtti Millennium parkban áll majd.

Az emlékművet csak a siófoki döntés után lehet a városba szállítani. Emellett a két érintett önkormányzatnak haszonkölcsön-szerződést is kötnie kell, amely a térítésmentes átadást tartalmazza.

Siófok polgármestere az MTI-nek hétfőn elmondta: a Balaton-parti város testülete az egyetlen jobbikos képviselő kivételével, egységesen szavazta meg a Károlyi-szobor befogadásáról szóló elvi nyilatkozatot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×