Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Garanciát szeretne az MSZP az egészségügyi béremelésre

Az MSZP törvényi garanciát szeretne az orvosok béremelését biztosító 30 milliárd forint elkülönítésére. Erről Mesterházy Attila frakcióvezető beszélt napirend előtt felszólalásában, a Parlamentben. Szócska Miklós államtitkár szerint erre nincs szükség, a bejelentéssel a kormány garantálja a kompenzáció végrehajtását.

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában aggodalmát fejezte ki az orvosoknak ígért béremeléssel kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy az eddigi legnagyobb béremelés a szocialista kormány idején történt, ezért a párt most is támogatja a kezdeményezést, de meg kell vizsgálni, hogy a kompenzáció igazságos-e, és segítséget nyújt-e annak, akinek szánták.

Mesterházy Attila azt mondta: nem biztos, hogy a béremelés megvalósul, ugyanis a csipszadó bevételei már most elmaradnak a tervezetthez képest, és szintén bizonytalan a másik 15 milliárd forint, amelyet az intézmények a működés hatékonyságának növelésével érnének el. A kórházbezárások, elbocsátások ugyanis a politikus szerint eleinte nem jelentenek megtakarítást, hanem éppen ellenkezőleg, több forrást igényelnek.

Kifogásolta, hogy a kompenzációs rendszer rosszul differenciál, mert sok orvos kimarad a béremelésből, és az azonos iskolai végzettségűek között is különbséget tesz. Problémaként említette továbbá, hogy nem látható, hogyan tervezik a további béremeléseket, és az ügyeleti pénzek rendszere változatlan marad.
Mesterházy Attila azt mondta, a béremelés így látszatintézkedésnek tűnik.

Az MSZP azt javasolja, hogy törvény garantálja a béremelésekre fordítandó 30 milliárd forint rendelkezésre állását.

Szócska Miklós államtitkár válaszában elmondta: azzal tisztában kell lenni, hogy abból a bányából ment embereket, akikre az MSZP-kormány ezt a bányát rárobbantotta.

Azt mondta, a bejelentéssel a kormány garanciát vállalt, tehát mindenképpen végrehajtják a bérkompenzációt.

Arra a felvetésre, igazságos-e, hogy nem egyformán emelik a béreket, Szócska Miklós azt mondta: az sem igazságos, hogy a szakdolgozók 90 százaléka nettó 85 forint ezer alatt visz haza, és ezeknek az embereknek az 50 százaléka 20 éve dolgozik. Ezért ők többet kapnak, de senki nem fog lemaradni.

Szócska Miklós visszatérve a bányamentési hasonlatához azt mondta, tudomásul kell venni, hogy ez egy hosszú távú folyamat, egyszerre nem lehet mindenkit felhozni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×