Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Bírálja a magyar bírósági törvényt a Velencei Bizottság

A Velencei Bizottság pénteki ülésén elfogadta a kifogásolt magyar jogszabályokkal kapcsolatos két módosított véleménytervezetet, amelyek közül a bírósági törvényre vonatkozó véleménye nagyon kritikus, viszont az egyházakra és a vallásszabadságra vonatkozó magyar törvényt általánosságban elfogadhatónak ítélte, bár bizonyos részleteivel szemben szintén bírálatokat fogalmazott meg - közölte Thomas Markert, a Velencei Bizottság titkára.

Markert telefonon tájékoztatta Strasbourgból az MTI-t az elfogadott módosításokról. Mint elmondta, a bizottság több változtatást eszközölt a két véleménytervezetben.

A bíróságokról és a bírákról szóló törvénnyel kapcsolatban kijelentette: ezzel kapcsolatban nagyon kritikus volt a véleményük, álláspontjuk szerint ez a jogszabály nem felel meg az európai normáknak. Bírálatuk fő tárgya elsősorban az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének szerepe, akinek hatásköre értékelésük szerint túlságosan széles, túlságosan nagy jogkörökkel rendelkezik, és lényegében nem vonható felelősségre.

Ugyanakkor üdvözölték azt a tényt, hogy - amint a bizottságot arról tájékoztatták - a magyar kormány kezdeményezte a jogszabály módosítását, sőt ez pénteken már meg is történt - jegyezte meg a titkár. Reményének adott hangot, hogy a magyar kormány által eszközölt módosítások figyelembe veszik a Velencei Bizottság észrevételeit, és a helyes irányba mutatnak. Fontos, hogy folytatódjék az együttműködés a bizottság és a magyar kormány között - húzta alá.

Emlékeztetett, hogy szerdán Magyarországra látogat Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára, és megvitatja a magyar hatóságokkal a Velencei Bizottság véleményét, illetve a magyar médiatörvénnyel kapcsolatos kérdéseket is.

A magyar egyházügyi törvényről alkotott bizottsági vélemény nem olyan negatív, mint a bírósági törvényre vonatkozó - folytatta Markert. Itt is megfogalmaztak bizonyos kritikát, de általánosságban úgy gondolják, hogy a szöveg jó keretet nyújt egy megfelelő jogszabályhoz. Mint fogalmazott, "egészen nagylelkű keretet", de azért itt is vannak fenntartásaik - tette hozzá.

Ez utóbbiak különösen az Országgyűlés szerepére vonatkoznak, amely dönt arról, hogy melyik szervezet minősülhet egyháznak. A bizottság véleménye szerint nem ez a megfelelő testület erre a feladatra. Fenntartásaik vannak a jelenlegi regisztrációs folyamattal is - jegyezte meg. Mint hangsúlyozta, ezek azonban csak egyes részletekre vonatkozó bírálatok, az egész keret elfogadhatónak tűnik számukra.

A két vélemény igen terjedelmes anyag, ezt a bizottságnak még egyszer át kell tekintenie, és előreláthatólag csak hétfőn hozzák nyilvánosságra. Valószínűleg aznap késő délután kerül fel a Velencei Bizottság honlapjára.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×