Infostart.hu
eur:
363.46
usd:
325.93
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Brüsszel már májusban visszavonhatja a felfüggesztést

A BruxInfo szakértője nem zárja ki, hogy akár már májusban visszavonják a Magyarországnak járó kohéziós támogatások felfüggesztéséről szóló döntést. Gyévai Zoltán azt mondta: újabb lépéseket is kell hozni a kormánynak, valamint a Széll Kálmán-terv további pontosításával is elérhető a cél.

Az uniós országok pénzügyminisztereinek vitáját alapvetően meghatározta az a hétfői döntés, hogy spanyolok számára enyhítik a hiánycélt. Ezek után többen úgy vélték, nem tehetik meg, hogy a magyarokat üres kézzel hagyják távozni, miközben az eredeti javaslatot is támogatni kell. Így született meg az az eredmény, hogy Magyarország nem szeptember 13-ig kell várni a döntésre a kohéziós alapok felfüggesztéséről, hanem ez legkésőbb június 22-ig megtörténhet - mondta az InfoRádiónak a BruxInfo szakértője.

Gyévai Zoltán kiemelte: a politikusok szerint Magyarország már most is felkészültnek érzi magát arra, hogy megfeleljen a kritériumoknak. Matolcsy György azt ígérte meg, hogy az április 15-én benyújtandó, frissített konvergenciaprogramban a kormány igyekszik az elvárt kiigazításokat bejelenteni - emlékeztetett.

Az Európai Bizottság úgy látja, hogy a februárban bejelentett intézkedéseket ki kell bontani, azokat tényekkel kell alátámasztani, és további lépéseket is kell hozni. Brüsszel szerint a Széll Kálmán-terv további pontosításával is elérhető a cél - fejtette ki az elemző.

Gyévai Zoltán szerint lehetséges, hogy a június 22-ig sem kell várni, az sem kizárt, hogy már májusban visszavonják a felfüggesztésről szóló döntést.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×