Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
324.41
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Paczolay: Nem szűnt meg az utólagos normakontroll az alkotmányjogi panasz bevezetésével

Továbbra is bírája, nem pedig tanácsadója lesz az Alkotmánybíróság a hatalomnak - jelentette ki Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke "Az alkotmányjogi panasz" című konferencián.

Az Alaptörvény január elsején hatályba lépett rendelkezése értelmében az Alkotmánybíróság az úgynevezett alkotmányjogi panasz jogintézménye alapján felülvizsgálja, hogy egy konkrét bírói döntés összhangban van-e az Alaptörvénnyel.

Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke úgy fogalmazott, hogy az alkotmányjogi panasz egy részben ismert, részben változó jogintézmény.

Kiemelte: nem szűnt meg az utólagos normakontroll a valódi alkotmányjogi panasz bevezetésével, ugyanis jogszabály elleni indítványozásra és bírói döntés elleni vizsgálatra is lesz lehetőség a továbbiakban. Az alkotmányjogi panasznak azonban nem lesz depolitizáló hatása - tette hozzá.

A testület elnöke hangsúlyozta: az alkotmányjogi panasz intézményének jelenlegi hármas rendszerében létezik a "régi alkotmányjogi panasz", a valódi alkotmányjogi panasz, továbbá alkalmazható a "kivételes alkotmányjogi panasz" is, melynek során bírói döntés nélkül is kifogásolni lehet egy jogszabály alkotmányosságát.

Az alkotmányjogi panasz jövőbeni sikerén az Alkotmánybíróság alkotmányos szerepének megítélése múlik - összegezte véleményét Paczolay Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×